Női kézi: két győri is jelölt az Év Kézilabdázója-címre

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.02.23. 10:44
Estelle Nze Minko is jelölt az Év Női Kézilabdázója-díjra (Fotó: Koncz Márton)
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) háromra szűkítette az Év Női Kézilabdázójának járó díj jelöltjeinek listáját. A 2023-as elismerésért a norvég klasszis, Henny Reistad mellett a Győri Audi ETO KC két játékosa, a francia irányító, Estelle Nze Minko és a svéd beálló, Linn Blohm van még versenyben.

Az IHF közölte, hogy az új évben visszatért és kissé megváltozott a legjobbakról döntő szavazás menete, ugyanis az Év Férfi Kézilabdázója-díj és az Év Női Kézilabdázója-díj végső jelöltjeit az eddigi öt helyett háromra csökkentették, a végső döntés pedig a szurkolók szavazatai, a világbajnokságon résztvevő nemzetek szövetségi kapitányainak értékelése, illetve az IHF Edzői és Módszertani Bizottságának megítélése alapján áll össze – a három kategória szavazatai egyenlő arányban számítanak.

A nőknél a három főre szűkített listára a Győri Audi ETO KC két játékosa is bekerült, hiszen a francia válogatottal világbajnoki címet nyerő Estelle Nze Minkóra és a svédekkel vb-4. Linn Blohmra is lehet szavazni, ahogy a vb legértékesebb játékosának megválasztott Henny Reistadra is.

Az Év Női Kézilabdázója-díj jelöltjeire február 26-án 10 órától március 11-én éjfélig lehet szavazni. Az előző évekhez képest újítás, hogy az IHF bevezeti az Év Fiatal Játékosa-díjat mindkét nemnél, ebben a kategóriában a 22 éves vagy annál fiatalabb kézilabdázók versenyeznek egymással.

ESTELLE NZE MINKO

LINN BLOHM

HENNY REISTAD

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
2 órája

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Elindult a jegyértékesítés a kézilabdások székesfehérvári Szuperkupa-mérkőzéseire

Kézilabda
2026.08.04. 19:32

Sarah Bouktit: Európa legnagyobb klubjába igazoltam, sok trófeát szeretnék nyerni

Kézilabda
2026.08.01. 14:40

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2026–2027

Kézilabda
2026.07.28. 18:46

Kari Brattset Dale: Már nagyon hiányzott a kézilabda

Kézilabda
2026.07.27. 14:59

Női kézilabda: elkészült a Győr és a Ferencváros BL-menetrendje

Kézilabda
2026.07.26. 14:36

Ismét gyereket vár a Győri ETO beállója

Kézilabda
2026.07.25. 15:26