Franciaországba szeretett volna menni a Lublinnál két évre aláíró Planéta Szimonetta

2024.03.27. 21:14
Planéta Szimonetta eredeti terve szerint szeretett volna visszatérni Franciaországba (Fotó: Kovács Péter)
Franciaországba szeretett volna szerződni Planéta Szimonetta, aki végül két évre a lengyel női kézilabda-bajnokságban szereplő MKS FunFloor Lublin együtteséhez igazolt.

A kedden bejelentett szerződése kapcsán a 30 esztendős jobbátlövő az M1 aktuális csatornának elárulta: „mindenre nyitott volt”.

„Annyi döntött, hogy ahová Franciaországba szerettem volna menni, ott végül nem volt üres hely” – fogalmazott. A Lublinnál korábban szerepelt ismerőseitől csak pozitívumokat hallott a lengyel klubról, így úgy döntött: belevág az ismeretlenbe. Mint mondta, két évre írt alá, szeretne meghatározó játékossá válni az európai kupaszereplő együttesben.

Csodásnak nevezte a Debrecennel elért szereplésüket a Bajnokok Ligájában. Mint mondta, mivel közel volt a továbbjutás lehetősége, nagyon fájt a búcsú az elmúlt három kiírás győztese, a Vipers Kristiansand ellen: a negyeddöntőért zajló párharc hazai első mérkőzésén csupán egy góllal kaptak ki, Norvégiában pedig úgy lett kiesést jelentő döntetlen a végeredmény, hogy a címvédő négy másodperccel a dudaszó előtt szerezte a továbbjutást jelentő gólját.

„Ha valaki a meccsek előtt azt mondja, hogy idáig jutunk és a Vipers ellen kettő ilyen fantasztikus meccset játszunk, akkor azért aláírtuk volna vagy talán el sem hittük volna.”

Leszögezte, a hátralevő bajnokikon azért fognak küzdeni, hogy éremmel zárjanak a pontvadászatban.

Kitért a szerdán Békéscsabán összeszedett kisebb térdsérülésére is: nem gondolja, hogy komoly volna, ugyanakkor nem akartak kockáztatni.

 

Legfrissebb hírek

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19