Szucsánszki Zita: Gondolkodtunk már azon, milyen lesz az FTC otthonában pályára lépni ellenfélként

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.05.29. 09:23
null
Szucsánszki Zita hullámvasútként élte meg az Esztergom NB I-be jutását. Már gondolkodtak azon Elek Gáborral, milyen lesz pályára lépni a Ferencváros otthonában ellenfélként.

„Már ebben az évben is nagyon kellemetlen, rossz érzés volt, amikor az Esztergommal az Elek Gyula Arénában játszottunk. Ez egy speciális helyzet, főleg Gábornak, hiszen az édesapjáról nevezték el a csarnokot. Gondolkodtunk már ezen, beszélgettünk róla, de amikor majd eljön a meccs napja, akkor megoldjuk” – mondta Szucsánszki Zita arról, hogy Elek Gáborral belegondoltak már, hogy a következő idényben az NB I-ben pályára kell lépniük a Ferencváros otthonában is. Nyilván ez még annál is nehezebb lesz, mint amikor a zöld-fehérek NB I/B-s csapatával játszottak a Népligetben.

Videónkban az Esztergom rutinos irányítója beszél arról is, hogy hullámvasútként élte meg a csapat élvonalba való feljutását, s elárulja, élt-e át katartikus pillanatot az idényben. Szó esik arról is, hogyan éli meg a kettős szerepét, hiszen erőnléti edzőként is dolgozik a csapat mellett, illetve beszél a szurkolókról is, akik egyre többen lettek, ahogy az Esztergom haladt az NB I felé. Emellett az új igazolásokról, a jövő évi, reális célokról is elmondja a véleményét. 

Kézilabda
2024.05.28. 17:46

„A Fradinál már dolgoztam együtt Elek Gáborral, tudom, mire kell számítani”

Több játékos is az edző személye és az általa felvázolt tervek miatt választotta az Esztergom csapatát.
Kézilabda
2024.05.28. 12:27

Korábbi ferencvárosiakkal erősít a női kézilabda NB I-ben újonc Esztergom

A szakmai munkáért a jövőben is Elek Gábor felel vezetőedzőként.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
23 órája

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Hokiünnep Fehérváron, kezdődik a Magyar Kupa négyes döntője

Jégkorong
2026.01.31. 07:04

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Európai klasszikusok – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
2026.01.30. 23:49

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23
Ezek is érdekelhetik