Egy év után távozik Szegedről, a dán másodosztályba igazol a norvég kapus

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.07. 12:37
Emil Kheri Imsgard egy év után távozik Szegedről (Fotó: Török Attila)
Mindössze egy év után távozik az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatától a tavaly nyáron a norvég Elverumtól érkező Emil Kheri Imsgard, aki a dán Höjnél folytatja pályafutását – jelentette be új klubja.

Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek, melyek arról szóltak, hogy a dán másodosztályú, nagy terveket szövögető Höj Elite-nél folytathatja pályafutását a Szegedre tavaly nyáron érkező Emil Kheri Imsgard. A norvég kapus három évre szóló szerződést kötött a Tisza-partiakkal, de a nemrég egy évvel hosszabbító Mikler Roland és a Szegeden nevelkedő Nagy Martin mellett nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, miközben a klub már igazolt is egy Európa-bajnok kapust Tobias Thulin személyében, így várható volt a távozása.

A Höj a mögöttünk hagyott idényben épphogy lemaradt a feljutás esélyéről a dán másodosztályban, azonos pontszámmal, rosszabb gólkülönbség miatt lett csak negyedik az alapszakaszban, s ezzel lecsúszott az osztályozóról.

A Höj azt nem közölte, hogy Imsgardot kölcsönbe vagy végleg szerezte-e meg, ahogy azt sem, a kapus mennyi időre írt alá.

 

Legfrissebb hírek

A Sport Bild szerint Palasics Kristóf a Szeged kézilabdacsapatához igazol

Kézilabda
2026.01.29. 18:19

Vladan Matics nyáron visszatér a szegedi kézilabdaklubhoz

Kézilabda
2026.01.21. 11:19

Férfi kézi: Izlandról Franciaországba került a szegedi irányító

Kézilabda
2026.01.20. 14:33

A férfi kézilabda-válogatott nem tudta átlépni a saját árnyékát; Fazekas Gergő az év játékosa

Kézilabda
2025.12.27. 11:06

Új szerződést írt alá a Szeged beállója – hivatalos

Kézilabda
2025.12.13. 12:31

A Szeged szerződést hosszabbított Szilágyi Benjáminnal

Kézilabda
2025.12.06. 15:12

A Szeged nyolc góllal kikapott a BL-címvédő Magdeburg otthonában

Kézilabda
2025.12.04. 20:43

A Szeged kapusa: Képesek lehetünk legyőzni a Magdeburgot

Kézilabda
2025.12.04. 14:15
Ezek is érdekelhetik