Hosszabbított a csapatkapitány, Böde-Bíró Blanka marad az FTC-ben

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.04. 14:45
Böde-Bíró Blankával hosszabbított a Ferencváros (Fotó: Török Attila)
A női kézilabda NB I-ben szereplő FTC-Rail Cargo Hungaria a hivatalos honlapján bejelentette, szerződést hosszabbított csapatkapitányával, Böde-Bíró Blankával.

Böde-Bíró Blanka 2016-ban Vácról igazolt a Ferencvárosba, majd rögtön az első idényében a Bajnokok Ligája legjobb fiatal játékosának választották – kezdi honlapján a fradi.hu. Azóta női kézilabdacsapat vezéregyéniségévé nőtte ki magát, Szucsánszki Zita távozása után csapatkapitánnyá lépett elő, így vezette az együttest kupagyőzelemre és bajnoki címre a legutóbbi idényben. Számos mérkőzésen nyújtott fantasztikus teljesítményt, a teljesség igénye nélkül kiemelhetjük a Rosztov-Don elleni idegenbeli BL-győzelmet, a Győr elleni kilencgólos diadalt, a Metz elleni fordítást, vagy épp a legutóbbi Magyar Kupa-döntő hajráját, amelyben az ő vezérletével fordított az FTC. Aktív részese volt az elmúlt évek sikereinek, miközben a magyar válogatott kapujában is rendre bizonyít. Ugyan sérülése miatt a 2021–2022-es idényben a Magyar Kupában nem léphetett pályára, a Ferencváros színeiben így is kétszeres bajnoknak, háromszoros Magyar Kupa-győztesnek és Bajnokok Ligája-ezüstérmesnek mondhatja magát.

„Csodálatos évet zártunk, pláne ha azt nézem, hogy honnan indultunk és hová értünk – mondta Böde-Bíró Blanka a klubhonlapnak. – Büszke vagyok arra, ahogyan kimásztunk a gödörből, majd ezt követően mindkét hazai sorozatot megnyertük – ez a teljesítmény mutatja, hogy mennyire egységes és erős csapatunk van. A léc nem lesz alacsonyabban jövőre sem, hiszen a keret tovább erősödik, kiváló játékosok csatlakoznak hozzánk, és szeretnénk megfelelni az elvárásoknak. Szeretnénk megőrizni az idén elhódított két kupát, a Bajnokok Ligájában pedig újra átélnénk a final four jelentette élményt. Hosszú és fárasztó szezont hagytunk magunk mögött, de néhány hét pihenő után jöhet az olimpia, aztán az új idény! Boldog vagyok, hogy továbbra is a Ferencvárosnál maradhatok, hiszen aki ismer, tudja, hogy mit jelent számomra ez a klub, megtiszteltetés ide tartozni. Számos gyönyörű pillanatot élhettem már át, mióta 2016-ban csatlakoztam, és biztos vagyok benne, hogy vár még rám jó néhány. Ezért fogok dolgozni, megteszek mindent a pályán és azon kívül is, hogy sikeresek legyünk a Fradival.”

Az FTC hétfőn jelentette be, hogy meghosszabbította az olimpiai bajnok Béatrice Edwige szerződését.

Kézilabda
2024.06.03. 16:04

Női kézi: hosszabbított olimpiai bajnokával az FTC

Béatrice Edwige a következő idényben is a fővárosi zöld-fehéreket erősíti.

 

 

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
18 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

„Óriási motivációt jelent” – megmutatta kisfiát Böde-Bíró Blanka

Kézilabda
2026.01.29. 15:02

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

Női kézilabda: a Fradi sportigazgatója szerint a távozók is maradtak volna; Glauser az utolsó pillanatban döntött

Kézilabda
2026.01.23. 11:24

Női kézilabda NB I: tartalékosan nyert az FTC, ismét ikszelt Fehérváron az Esztergom

Kézilabda
2026.01.21. 20:19

A Győr a bajnokságban visszavágott a Debrecennek a női kézirangadón

Kézilabda
2026.01.20. 19:35
Ezek is érdekelhetik