A nőknél három csapatunk is selejtez, a férfiaknál a Tatabánya már főtáblás a kézilabda El-ben

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.07.09. 14:56
Mateo Maras csapata, a Tatabánya már a csoportkörre készülhet az El-ben (Fotó: Koncz Márton)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kedden hivatalos honlapján hozta nyilvánosságra a 2024–2025-ös Európa-liga-idény lebonyolítási rendjét és legfontosabb időpontjait. A férfiaknál a Ferencvárosért és a Tatabányáért szoríthatunk, míg a nőknél három csapatunk, a Debrecen, a Mosonmagyaróvár és a Vác is érdekelt a második számú európai kupasorozatban.

Mint ismert, a nőknél 35 csapat küzdhet meg a trófeáért. A 2. selejtezőkörben 18 csapat – köztük az előző NB I-es idény ötödik helyezettje, a Vác – kezdi meg a szereplését, a párharcok első összecsapásait október 5-6-án rendezik, míg a visszavágókra egy héttel később kerül sor. 

Az innen továbbjutó kilenc együttes aztán a 3. selejtezősorozatban folytatja szereplését, ahol 15 automatikusan ebbe a kalapba helyezett csapat – köztük az előző NB I-es idény harmadik helyezettje, a Mosonmagyaróvár és a negyedik Debrecen – csatlakozik hozzájuk. A végén a selejtezőből 12 továbbjutó csapat kerül be a sorozat csoportkörébe. A két selejtezőkör sorsolására július 16-án, Bécsben kerül sor délelőtt 11 órától.

A férfiaknál is ismert a menetrend: itt 42 csapat száll harcba a trófeáért, köztük egy magyar csapat, az előző NB I-es idény negyedik helyezettje, a Ferencváros, amely a selejtezősorozatból próbál majd a főtáblára jutni. Az 1. selejtezőkör mérkőzéseit augusztus 31-én és szeptember 1-jén rendezik, a visszavágókra egy héttel később kerül sor. Az első körben 18 csapat vesz részt, két másik együttes pedig egy speciális kvalifikációs rendszerben küzd meg, amelyből csak az egyik juthat tovább – így végül mindent egybevéve a selejtező tíz győztese csatlakozik ahhoz a 22 együtteshez (köztük a Tatabányához), amely már ott van a főtáblán. A selejtezőkör sorsolását – akárcsak a hölgyeknél – majd július 16-án, Bécsben rendezik.

A teljes menetrend a nőknél ITT, a férfiaknál pedig ITT tekinthető meg. 

 

Legfrissebb hírek

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23

Most éppen norvég edző irányítja majd a Ludogorecet a Fradi ellen…

Európa-liga
2026.01.30. 16:09

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Robbie Keane: Legyünk reálisak, a Nottingham elit csapat, más szint

Európa-liga
2026.01.29. 23:56

Gróf Dávid: Kemény ízelítőt kaptunk, milyen futball van a Premier League-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:17

A Celtic vagy a Ludogorec ellen mérkőzik meg az FTC a nyolcaddöntőért – íme, az El további menetrendje

Európa-liga
2026.01.29. 23:14
Ezek is érdekelhetik