Férfi kézilabda: a Veszprém az első kalapból várja a klubvilágbajnokság sorsolását

T. Z.T. Z.
2024.08.18. 16:33
Fotó: ihf.com
Idén immáron 17. alkalommal rendezik meg a férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, ahol egyetlen magyar csapatként a Veszprém képviseli hazánkat. A magyar bajnok mellett további nyolc csapat kapott meghívást a megújult tornára.

A tornát szeptember 27. és október 3. között kilenc csapat részvételével rendezik meg az egyiptomi új fővárosban, s a tervek szerint az összes mérkőzést a 2021-es férfi világbajnokságon már használt New Administrative Capital Hallban játsszák – közölte vasárnap a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) hivatalos honlapján. A klubvilágbajnokságon kilenc együttes vesz részt, a Veszprém az első kalapba kapott besorolást a Bajnokok Ligája-győztes spanyol Barcelona, valamint a német Magdeburg társaságában. A második kalapba került a két egyiptomi csapat: az Al-Ahli és a Zamalek, továbbá a szaúdi Halidzs, míg a harmadikba a brazil Handebol Taubaté, az amerikai California Eagles és az ausztrál Sydney Uni.

A csapatokat három hármas csoportokba sorsolják, ahonnan a csoportgyőztesek jutnak be az elődöntőbe, s hozzájuk csatlakozik a legjobb csoportmásodik. A nem továbbjutó öt csapat helyosztó mérkőzéseket játszik egymás ellen. A csoportkörök sorsolását szerdán 19 órakor tartják Egyiptomban.

A KALAPBEOSZTÁS
1. kalap: Magdeburg (német), Barcelona (spanyol), Veszprém (magyar)
2. kalap: Al-Ahli (egyiptomi), Zamalek (egyiptomi), Halidzs (szaúdi)
3. kalap: Handebol Taubaté (brazil), California Eagles (amerikai), Sydney Uni (ausztrál)

 

Legfrissebb hírek

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
9 órája

Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
2026.09.18. 23:29

Fájó szegedi vereség, ami sokba kerülhet

Kézilabda
2026.09.16. 20:33

Férfi kézi NB I: Balatonfüreden nyert a Gyöngyös

Kézilabda
2026.09.12. 20:13

Nincs kifogás: a Veszprémnek vissza kell térnie Kölnbe!

Kézilabda
2026.09.09. 14:42

Új korszak kezdődik a dunaújvárosi utánpótlás-kézilabdában

Kézilabda
2026.09.09. 14:07

A címvédő Veszprém negyven gólt dobott a NEKA ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.04. 19:40

Az ETO ellen 35 gólig jutva nyitott a bajnokságban a címvédő Veszprém

Kézilabda
2026.09.02. 19:34