Februárban dől el Tóth Rajmond jövője Spanyolországban

Vágólapra másolva!
2025.01.04. 21:39
Tóth Rajmond sorsa februárban dől el (Fotó: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap, archív)
Februárban dől el, hogy Tóth Rajmond marad-e a spanyol élvonalbeli Frigoríficos del Morrazo férfi kézilabdacsapatánál.

„Nyáron lejár a szerződésem. Várhatóan februárig eldől, hogy maradok-e Cangasban, vagy váltok. Meglátjuk, milyen lehetőségek lesznek. Ha akad köztük olyan, ami az előrelépésemet szolgálja, akkor élek vele” – nyilatkozta a 23 éves irányító a heol.hu oldalon.

Hozzátette, szívesen maradna Spanyolországban, de adott esetben egy francia ajánlatot is mérlegelne. A hazatérés egyelőre nem foglalkoztatja, otthonról csak a családtagjai és a barátai hiányoznak, a sport tekintetében mindent megkap Spanyolországban, ami a fejlődését szolgálja.

Mint mondta, a 16 csapatos élvonalban a 11. helyen töltik a téli szünetet. A klub célja minden évben a bennmaradás kiharcolása, ehhez képest a mostani szezonban egy kicsit jobban teljesítenek, sőt, ha minden jól alakul, akár a hatodik-hetedik helyre is odaérhetnek.

„Folyamatosan léptem előre, idén már első számú irányítóként számol velem a szakvezetés. A támadások szervezése a fő feladatom, emellett tizenöt mérkőzésen ötvenhét gólt szereztem az ősszel” – mesélte.

Tóth szerint az egri időszakához képest sok szempontból másként látja a kézilabdát. Más stílust követel meg a spanyol bajnokság – de ez fekszik neki –, amelyben nincsenek hatalmas termetű, robosztus védők. Jóval többet jár a labda, rengeteg a mozgás, a játék látványosabb része dominál, és színes taktikai repertoárral rendelkeznek a csapatok.

A térségben a Frigoríficos del Morrazo az egyetlen élvonalbeli csapat, ami nemcsak a helyieket, hanem a környékbelieket is megmozgatja. A hazai mérkőzéseik rendre telt ház előtt zajlanak, ez csaknem 2500 embert jelent.

Hangsúlyozta, hatalmas büszkeség lenne számára, ha bemutatkozhatna a magyar válogatottban, de a posztriválisai miatt nagyon nehéz odakerülni. Fazekas Gergő a lengyel bajnok Wisla Plockot, Hanusz Egon a portugál Benficát erősíti, Tóth szerint mindketten nagyobb tapasztalattal rendelkeznek és magasabban jegyzett játékosok.

„Fokozatosan szeretnék előre lépni, talán ha nevesebb csapatban játszom majd hétről-hétre, akkor könnyebben felhívhatnám magamra a figyelmet” – vélekedett.

 

Legfrissebb hírek

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
16 órája

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
18 órája

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

75 éves az olimpiai 6. helyezett kézilabdázó, Buday Ferenc

Kézilabda
2026.01.29. 06:42

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06

A dánok simán megverték Norvégiát, így Izlanddal játszanak a döntőért a kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 22:06
Ezek is érdekelhetik