Újabb játékos érkezhet Veszprémbe a Montpellier-től – sajtóhír

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.01.05. 19:44
Yanis Lenne lehet a Veszprém legújabb igazolása (Fotó: Getty Images)
Francia lapértesülések szerint a francia kézilabda-élvonalban szereplő Montpellier jobbszélsője, Yanis Lenne a férfi NB I-ben szereplő Veszprémben folytathatja pályafutását.

A hírt a francia Midi Libre szellőztette meg vasárnap. Mint írták, a tárgyalások néhány hete kezdődtek meg a két klub között, és jó ütemben haladnak, így minden esély megvan arra, hogy a 28 éves francia válogatott jobbszélső a bakonyiaknál folytassa a pályafutását.

Lenne szerződése 2027-ig szól a Montpellier-nél, a Veszprém pedig 300 ezer eurót fizetne cserébe. Amennyiben a felek egymás tenyerébe csapnak, a jobbszélső jelenlegi fizetése dupláját keresheti a magyar bajnokcsapatnál. 

Lenne egyébként jelenleg hátfájással bajlódik és pihenőre van szüksége, ezért nem került be a francia válogatott vb-keretébe sem.

A portál arról is írt, hogy Lenne mellett egy másik játékos, a svéd Sebastian Karlsson is távozhat a csapattól, igaz, ő nem Veszprémben, hanem Párizsban köthet ki.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az idény végén a veszprémiek spanyol játékosa, Agustín Casado Montpellier-be igazolhat, ellenben Ahmed Hesam az ellenkező utat járja majd be nyáron, és a Montpellier-től a magyar bajnokhoz szerződik.

Kézilabda
2024.12.17. 19:11

Veszprém HC: hivatalos Casado és Hesam klubcseréje

A bakonyiak spanyolja a Montpellier játékosa lesz nyártól, a franciák egyiptomija pedig a Veszprémé.

 

 

Legfrissebb hírek

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
8 órája

Mesésen indult, de egy kicsi azért maradt benne – portré Aron Pálmarssonról

Képes Sport
2025.09.11. 16:40

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar gól ellenére vereséggel kezdett a Rennes

Kézilabda
2025.09.10. 09:28

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
2025.09.10. 07:44

A 15 legtehetségesebb 23 éven aluli férfi kézilabdázó – ők jelentik a jövőt

Képes Sport
2025.09.09. 14:28

Először nyert a három magyar kézilabdázót foglalkoztató Melsungen a Bundesligában

Kézilabda
2025.09.07. 20:04

A visszavágón is fölényes győzelmet aratott a Balatonfüred a férfi kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
2025.09.07. 19:23
Ezek is érdekelhetik