Férfi kézi El: kikapott Franciaországban a Tatabánya

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.11. 22:21
Nem Topic Petaron múlt a Tatabánya franciaországi sikere (Fotó: Tatabánya Kézilabda Club/Fb)
Elvesztette első fordulós mérkőzését a férfi kézilabda Európa-liga második csoportkörében a MOL Tatabánya KC, amely 35–28-ra kapott ki a francia Fenix Toulouse vendégeként.

Nem volt könnyű dolga az első csoportkörből a Flensburg mögött továbbjutó Tatabányának a második csoportkör kezdetén, hiszen a francia bajnokság negyedik helyezettjének, a Fenix Toulouse-nak a vendégeként kellett bravúrt elérnie.

Cristian Ugalde csapata viszont csak az első néhány percben tudta tartani a lépést vendéglátójával, amely 3–3 után lényegében állva hagyta a magyar csapatot, ugyanis a franciák egy 6–1-es rohammal hamar kényelmesnek tűnő előnyt szereztek. Ez azonban nem fogta meg a tatabányaiakat, akik bár hasonló rohamot nem tudtak venni, még a szünet előtt két gólra visszajöttek, miközben a Toulouse piros lap miatt elvesztette Nemanja Ilicset.

Hiába volt végig közel a második félidőben is, a Tatabánya továbbra is futott az eredmény után, de két gólnál közelebb továbbra sem tudott kerülni, ez pedig kissé felőrölte a csapatot, amely az utolsó negyedórában már nem tudta megnehezíteni a Toulouse dolgát, amely 35–28-ra győzött.

A 4. csoport másik mérkőzésén, a német házirangadón a Flensburg 36–31-re győzött a Gummersbach vendégeként.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
2. CSOPORTKÖR
4. CSOPORT, 1. FORDULÓ
Fenix Toulouse (francia)–MOL Tatabánya KC 35–28 (18–14)
Toulouse, 1600 néző. V: D. Loncar, Z. Loncar (horvátok).
TOULOUSE: LETTENS – KEMPF 4, Marmier 3, Mindegia 1, Doniecki 2, MARTINS VIERA 5, N. Ilics 3 (2). Csere: Diallo 2, Mitrovics 1, Gilbert, E. Feuchtmann 1, Nyembo 1, Kojadinovics 1, JARRY 5 (1), GIREUSEAU 6. Edző: Daniel Andjelkovics
TATABÁNYA: Székely M. – Rodríguez P. 2, MARAS 6, Havran, TOPIC 7, Dissinger 2, Damatrin. Csere: BARTUCZ (kapus), Ntanzi 3, Przytula 2, Lemos 1, Krakovszki B. 3 (1), Plaza 2, Enomoto, Golubovics. Edző: Cristian Ugalde
 Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–3. 7. p.: 7–3. 15. p.: 11–5. 22. p.: 14–9. 27. p.: 16–12. 35. p.: 20–18. 46. p.: 26–23. 53. p.: 29–26.
Kiállítások: 8, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 5/3, ill. 2/1

A csoport másik mérkőzésén: Gummersbach (német)–Flensburg (német) 31–36

A JÁTÉKNAP TÖBBI MÉRKŐZÉSÉN
1. CSOPORT
Montpellier (francia)–Kriens (svájci) 31–27
Granollers (spanyol)–GOG (dán) 36–36
2. CSOPORT
CD Bidasoa Irun (spanyol)–Benfica (portugál) 28–27
Ystad (svéd)–Limoges (francia) 32–36
3. CSOPORT
Melsungen (német)–THW Kiel (német) 26–26
Porto (portugál)–Vojvodina (szerb) 29–20

 

Legfrissebb hírek

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
6 órája

Mesésen indult, de egy kicsi azért maradt benne – portré Aron Pálmarssonról

Képes Sport
2025.09.11. 16:40

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.10. 20:54

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar gól ellenére vereséggel kezdett a Rennes

Kézilabda
2025.09.10. 09:28

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
2025.09.10. 07:44

A 15 legtehetségesebb 23 éven aluli férfi kézilabdázó – ők jelentik a jövőt

Képes Sport
2025.09.09. 14:28

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00
Ezek is érdekelhetik