Máig kísért Deckarm tragikus sérülése: közel 46 év után újra Tatabánya–Gummersbach

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.02.17. 16:25
Joachim Deckarm (fehérben) 131 napot töltött kómában
Csaknem 46 év elteltével ismét nemzetközi kupamérkőzésen találkozik egymással a Tatabánya és a német Gummersbach. A két csapat kedden, a férfi kézilabda Európa-liga középdöntőjének 2. fordulójában meccsel egymás ellen, a győztes nagy lépést tehet a továbbjutás felé, míg a vesztes nehéz helyzetbe kerül. A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) hivatalos honlapján visszatekintett a két csapat 1979-es mérkőzéseire, amelyek sajnos nemcsak szakmai szempontok, de egy nagyon szomorú történés miatt is örökké emlékezetesek maradnak.

„1979 márciusában a Kupagyőztesek Európa-kupája elődöntőjében került sor a párharcra. A sorozatban a magyar csapat az MNK, míg a német együttes az NSZK nemzeti kupájának 1978-as győzteseként indulhatott, a magyarok először mérethették meg magukat európai kupaküzdelmekben” – olvasható az MKSZ múltidézőjében. Mint írták, a Gummersbach a kontinens egyik legjobbja volt akkoriban, hiszen 1972-ben BEK-döntőt játszott, 1967-ben, 1970-ben, 1974-ben megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, 1973 és 1976 között zsinórban négyszer lett Bundesliga-győztes. A csapatban olyan világklasszisok szerepeltek, mint a későbbi német szövetségi kapitány, Heiner Brand vagy a világ egyik legjobbjának tartott Joachim Deckarm. A Tatabánya is remek erőkből állt, a kapuban Bartalos Bélával, a mezőnyben többek között Gubányi Ernővel, Kaló Sándorral vagy Kontra Zsolttal.  

A két csapat első meccsét 1979. március 23-án rendezték, és Dortmundban 18–10-re győzött a Gummersbach, vagyis a Tatabánya nehéz helyzetbe került. A magyar csapat hazai pályán nem tudta megfordítani a párharcot, március 30-án 21–21-es döntetlennel ért véget a találkozó, így az esélyesebb együttes jutott tovább, és később a keletnémet Magdeburgot felülmúlva a trófeát is megszerezte.

A tatabányai találkozó azonban a sportág történelmének legborzasztóbb tragédiája miatt maradt inkább emlékezetes. „Joachim Deckarm a mérkőzés elején egy ütközést követően megszédült, negyedórára leült a kispadra, majd visszatért, és összefutott az esetben teljesen vétlen Pánovics Lajossal, a német játékos feje pedig nagy erővel ütődött a linóleummal borított betontalajhoz, és súlyos koponya-, valamint agysérülést szenvedett” – emlékezett vissza a történtekre múltidézőjében az MKSZ. A magyar játékos vérző arccal tápászkodott fel, a németek klasszisa viszont mozdulatlanul feküdt tovább a földön, orrán, száján, fülén csorgott a vér.

Deckarmot ezt követően kórházba szállították, Tatabányán és Budapesten is kezelték, azonban nem tért eszméletéhez. Később Kölnbe szállították kezelésre, összesen 131 napig volt kómában. Ébredését lassú, de nem teljes felépülés követte, az agysérülése miatt elvesztette beszédkészségét és végtagjait sem tudta mozgatni. Soha nem épült fel teljesen, mobilitását azonban részben sikerült visszanyernie. A vétlen Pánovics visszavonult a kézilabdától, s kizárólag az eset miatt megtanult németül, rendszeresen levelezett Deckarmmal és meg is látogatta sporttársát a kórházban. A két sportoló között a mai napig tartó barátság alakult ki. 2004-ben kettősük megkapta a Nemzetközi Fair Play Bizottság díját.

Videó az esetről:

KÉZILABDA
FÉRFI EURÓPA-LIGA
MÁSODIK CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
4. CSOPORT
18.45: Mol Tatabánya KC–VfL Gummersbach (német) 

 

Legfrissebb hírek

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
16 órája

A Soroksár jutott be elsőként a legjobb 32 közé a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 21:38

Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik Tatabányára

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 11:22

Mesésen indult, de egy kicsi azért maradt benne – portré Aron Pálmarssonról

Képes Sport
2025.09.11. 16:40

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar gól ellenére vereséggel kezdett a Rennes

Kézilabda
2025.09.10. 09:28

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
2025.09.10. 07:44

A 15 legtehetségesebb 23 éven aluli férfi kézilabdázó – ők jelentik a jövőt

Képes Sport
2025.09.09. 14:28
Ezek is érdekelhetik