Női kézilabda: Hlavaty Tamás nem lesz a Mosonmagyaróvár vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2025.02.10. 10:49
Hlavaty Tamás még a Vipers mestereként (Fotó: Getty Images)
A korábban a norvég Vipers Kristiansandot irányító Hlavaty Tamás a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában jelentette be, hogy minden híreszteléssel ellentétben nem ő lesz a női kézilabda NB I-ben szereplő Mosonmagyaróvár új vezetőedzője. A műsorban viszont azt is elmondta: egy másik ajánlatot elfogadott, az idény végéig a cseh női kézilabda-válogatott társ-szövetségi kapitányaként fog tevékenykedni.

Mint ismert, a nagy múltú Vipers Kristanstand nemrégiben csődöt jelentett, így a magyar szakember is állás nélkül maradt, és jelenleg nincs csapata. A Sport TV Harmadik Félidő című műsorában Hlavaty Tamás egyebek mellett arról beszélt, hogy szeretne továbbra is a Bajnokok Ligájában dolgozni, s bár keresték Mosonmagyaróvárról, nem ő lesz a csapat vezetőedzője: „Nem a pénz a legfontosabb, hanem az, hogy fejlődjek. Szeretnék még külföldön maradni, amíg lehet. Beszélgettünk, de nem jutottunk megegyezésre. Nem leszek ott edző” – vetette el a mosonmagyaróvári lehetőséget a műsorban a szakember.

Hlavaty azt is elmondta, az idény végéig szeretné magát kipihenni, de nem lesz teljesen munka nélkül: „Az idény végéig lesz munkám, de nem klubszinten. A cseh válogatottról van szó. Vezetőedző leszek” – mondta, hozzátéve, hogy várja a lehetőségeket. 

„Úgy gondolom, ennyi idősen nagyon fontos a napi munka. Egy kollégám itt, Prágában dolgozik, mint vezetőedző, vele párban leszünk a válogatott edzői” – jelezte.

 

 

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
8 órája

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
13 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
15 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Európai kézilabdaligák: Zsembery Viktória hét gólt szerzett

Kézilabda
2026.01.31. 21:41

Sérülése után Laura Glauser készen áll a visszatérésre

Kézilabda
2026.01.30. 09:27

Játékossors: mérkőzés nélkül távozott a DVSC svéd kézilabdázója

Kézilabda
2026.01.29. 19:24

Új kihívás előtt áll a szombathelyi gólkirálynő

Kézilabda
2026.01.29. 17:47
Ezek is érdekelhetik