Bejelentette visszavonulását a világbajnok spanyol beálló

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.03.19. 14:28
null
Az idény végén befejezi a kézilabdát Gedeón Guardiola (Fotó: AFP)
Huszonkét év után, az idény végén távozik a kézilabdapályáról a spanyol válogatottal egy világ- és két Európa-bajnoki címet szerző, Gedeón Guardiola.

„Mind játékosként, mind emberként nagyon élveztem a kézilabdát” – mondta az Instagramon közzétett viedójában Gedeón Guardiola, aki posztjában bejelentette: 22 év után felhagy a kézilabdával. Guardiola ezután kifejezte háláját csapattársainak és edzőinek, akiktől bevallása szerint rengeteget tanult és kapott, külön kiemelve ikertestvérét, a szintén spanyol válogatott Isaíast, aki jóban-rosszban kitartott mellette.

„A játékos visszavonul, a legenda megszületik” – áll még a bejegyzésben.

Guardiola szülővárosa, Petrer csapatában kezdte pályafutását, mely során megfordult Spanyolországban a Teucrónál, a Ciudad de Longronónál és a San Antoniónál, Németországban pedig a a Rhein-Neckar Löwen, a TBV Lemgo és a HC Erlangen játékosa volt, utóbbi klubtól tért haza tavaly nyáron és lett a Nava kézilabdázója. Karrierje során klubcsapataival egy EHF-kupát, két német bajnoki címet, két Német Kupát és két német Szuperkupát nyert, a válogatottal 2013-ban világbajnoki, 2018-ban és 2020-ban Európa-bajnoki címet ünnepelhetett, de tagja volt a tokiói olimpián bronzérmet szerző spanyol válogatottnak is.

 

Legfrissebb hírek

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

75 éves az olimpiai 6. helyezett kézilabdázó, Buday Ferenc

Kézilabda
2026.01.29. 06:42

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06

A dánok simán megverték Norvégiát, így Izlanddal játszanak a döntőért a kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 22:06

Hiába vezettünk szinte végig, a horvátok két góllal legyőztek minket és bejutottak az elődöntőbe – a 10. helyen zártunk

Kézilabda
2026.01.28. 19:32

Férfi kézilabda Eb: Svédországot legyőzni nagyon nehéz, de nem lehetetlen

Kézilabda
2026.01.27. 10:00
Ezek is érdekelhetik