Női kézi NB I: műtétje után hazatér a Kisvárda japán légiósa

T. Z.T. Z.
2025.03.11. 11:59
A női kézilabda NB I-ben szereplő Kisvárda japán irányítója, Mihara Ajano súlyos sérülést szenvedett csapata február 22-i, Szombathely elleni bajnokija előtt, emiatt nem került be a meccskeretbe. Később kiderült, hogy a bal lábában elszakadt az elülső keresztszalagja. A várdai közönség egyik kedvencét azóta már megműtötték, a játékos a beavatkozás után bejelentette: bár szívesen maradna, felhagy a kézilabdával és inkább hazatér Japánba.

„A Szombathely ellen készültünk és a mérkőzés előtti napon edzésen szerencsétlenül ütköztem egyik csapattársammal. Abban a pillanatban nem fájt, de ilyen furcsát még soha nem éreztem a térdemben. Tudtam mozgatni a lábamat, reméltem, hogy csak egy egyszerű ficam, ami pár nap alatt rendbe jön. A vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy komoly a baj, így minden reményem összetört” – idézte fel az esetet Mihara Ajano a Kisvárda hivatalos honlapjának.

Mihara Ajano már túl van a műtéten (Fotó: kisvardaikezi.hu)

A japán irányítót azóta dr. Kósa Jenő, a kisvárdaiak orvosa meg is műtötte. A kisvárdaiak játékosa a beavatkozás után úgy fogalmazott: napról napra jobb a lába, és már alig várja, hogy újra járhasson.

Mihara továbbá bejelentette, hogy jól érzi magát Kisvárdán, azonban erős benne a honvágy, ezért hazatér Japánba: „Nem vagyok már fiatal játékos, ha öt évvel fiatalabb lennék, biztosan belekezdenék egy olyan rehabilitációba, hogy utána még teljes értékű élvonalbeli játékos legyek. Szeretek itt lenni, nagyon közel állnak hozzám a csapattársaim, a stáb, a szurkolók. Biztosan nagyon hiányozni fog minden, de már nagyon erős bennem a honvágy, ezért úgy döntöttem, hogy hazatérek és valami újba kezdek. A családom vezet egy óvodát és ott szeretnék dolgozni, gyerekekkel foglalkozni.”

 

Legfrissebb hírek

Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

Labdarúgó NB I
5 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:21

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
2026.08.12. 14:09

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27