A padlóról a felső polcra – Jakus Barnabás jegyzete

AMIKOR MÁRCIUS 30-ÁN az újonc Győr otthonában 35–33-ra kikapott a világ élvonalába tartozó kézilabdázók sorát felvonultató szegedi csapat, bizonyára jó néhány szurkolóban felvetődött, a megfelelő irányba tart-e a klub. Az új edző, Michael Apelgren az ősszel ugyan jól mutatkozott be, hiszen a Bajnokok Ligájában fontos győzelmeket aratott az együttes és a nagy rivális veszprémieket is megverte a bajnokságban, azonban a januári világbajnokság után valami megtört. Nem jöttek a sikerek a BL-ben, miközben előbb Balatonfüreden, majd az ETO-tól is kikapott a bajnokságban az Apelgren-csapat. Veszélybe került a második hely a K&H Ligában, és az azzal járó bajnoki döntő is. Legutóbb 2001-ben fordult elő, hogy a szegediek lemaradtak az első két hely valamelyikéről…

Többszörösen rosszkor jött tehát az a győri pofon, hiszen közelgett a PSG elleni idegenbeli BL-visszavágó és a Magyar Kupa négyes döntője is. Számos példát láttunk a sport világából, amikor ilyen helyzetben a klub vezetősége a váltás mellett döntött. Szegeden is váltottak, de nem edzőt, hanem hozzáállást. Szokás mondani, hogy a sebzett vad mennyire veszélyes tud lenni. Nos, Bánhidi Bencéék ezt alaposan megerősítették, a „kékek” magabiztos játékkal, tíz góllal múlták felül a párizsiakat, és jutottak a legjobb nyolc közé a BL-ben. Sokat adott ez a 35–25-ös siker, ugyan az MK-elődöntőben nem brillíroztak a szegediek a Gyöngyös ellen, de a kötelező feladatot abszolválva készülhettek a veszprémiek elleni döntőre.

A bronzmeccset követően az öltözők felé vezető folyosón beszélgettem a tatabányai és gyöngyösi edzővel, mikor a szegediek már kijöttek és készültek a bemelegítésre. Minden megmozdulásukon, egymáshoz intézett támogató szavukon éreztem, erőt akarnak mutatni az első percektől, bizonyítani a közönségnek, a klubnak és önmaguknak. A pályán is ez történt, a Veszprém csupán egyszer, még egy nullánál vezetett, és ugyan a bakonyiak a hajrára ledolgozták a hátrányukat, a kulcspillanatokból a szegediek jöttek ki jobban, és végül 31–30-ra nyertek. A betegség miatt nagyon keveset vállaló Mikler Rolandot kiválóan helyettesítette a kapuban a torna legértékesebb játékosának választott Tobias Thulin, a mezőnyben a gólerős horvát szélső, Mario Sostaric mellett a két magyart, Bodó Richárdot és Bánhidi Bencét is érdemes kiemelni.

Imanol Garciandiával, a szegedieket 2021 óta erősítő spanyol jobbátlövővel váltottam néhány szót a győztes finálét követően. Azt mondta, ez az első kupasikere, az aranyérmet a legfelső polcra teszi az otthonában – két hét alatt tehát a Tisza-parti klub a padlóról a legfelső polcra került. Most már csak ott kell maradnia, és ha a BL-ben mindketten sikerrel veszik a negyeddöntőt, akár a kölni négyes döntőben következhet az újabb Szeged–Veszprém csata…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!