Női kézilabda BL: Vámos, illetve a Győr és a Ferencváros egy-egy légiósa is ott van a hét csapatában

Vágólapra másolva!
2025.04.22. 11:16
Fotó: Imago Images
Vámos Petra, a Metz irányítója, valamint a címvédő Győri Audi ETO és a Ferencváros egy-egy légiósa is bekerült a hét álomcsapatába a női kézilabda Bajnokok Ligájában.

Az európai szövetség (EHF) közösségi oldalán ismertette a negyeddöntők hétvégi első mérkőzéseinek álomcsapatát, amelybe az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott Vámos mellett szerepel a tavalyi győztes kisalföldiektől a dán kapus, Sandra Toft és a fővárosi együttesből a holland jobbszélső, Angela Malestein.

Vámosé lett az ötödik legszebb gól a hétvégén, az első helyre a győriek dán játékosa, Kristina Jörgensen győztes időntúli hétméterese került. A védések sorában az FTC Eb-bronzérmes hálóőréé, Janurik Kingáé lett a legszebb, míg Toft egyik hárítása a negyedik lett az öt leglátványosabbnak ítélt közül.

Mindkét magyar együttes idegenben kezdte meg negyeddöntős párharcát, a Győr 25–24-re nyert – a kontinensbajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottyát foglalkoztató – német Ludwigsburg otthonában, míg a Ferencváros 27–27-es döntetlent játszott a dán Odense vendégeként. A magyarországi visszavágókat szombaton rendezik.

 

Legfrissebb hírek

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
27 perce

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 18:33

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A jó formában játszó FTC fogadja a rossz sorozatban lévő Ljubljanát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.24. 07:33

Női kézilabda: az FTC négy játékos távozását is bejelentette, teljes a keret

Kézilabda
2026.01.20. 14:40

Női kézilabda BL: az Esbjerg győzelmével megelőzte a Bistritát

Kézilabda
2026.01.18. 21:53
Ezek is érdekelhetik