Norvég és dán klasszist igazolt az FTC női kézilabdacsapata – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.04.11. 10:26
Mette Tranborg és Vilde Ingstad is az FTC-hez igazol (Fotók: Getty Images)
A női kézilabda NB I-ben szereplő FTC-Rail Cargo Hungaria a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a norvég olimpiai, világ és Európa-bajnok beállót, Vilde Ingstadot, valamint a dán olimpiai és világbajnoki bronzérmes jobbátlövőt, Mette Tranborgot.

Mint ismert, a Ferencváros női kézilabdacsapatának irányítását Jesper Jensen veszi át. Már korábban beszámoltunk arról, hogy a dán szakvezetőt korábbi esbjergi játékosa, Mette Tranborg követheti. 

Az FTC most hivatalos oldalán erősítette meg a hírt, hogy a dán olimpiai és világbajnoki bronz-, valamint Európa-bajnoki ezüstérmes átlövő nyártól csatlakozik a budapestiekhez. Tranborg 2017-ig szülővárosában, Aarhusban játszott, majd három éven át az Odensét erősítette mielőtt 2020-ban az Esbjerghez szerződött. Itt kétszer lett dán bajnok, továbbá háromszor is bejutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe csapatával. A 29 éves dán klasszis elmondta, már régóta ki akarta próbálni saját magát Dánián kívül is. Tranborg karrierje során többször is játszott már a Ferencváros otthonában, és a budapesti hangulat mindig is nagy hatással volt rá, ezt szeretné most testközelből is megtapasztalni.

Tranborg mellett Jensen másik korábbi játékosa, Vilde Ingstad is a Ferencvárosnál folytatja. A 30 éves beálló Norvégiában megnyerte nevelőegyüttesével a másodosztályt, majd nem sokkal később, 2016-ban igazolt az Esbjerghez. Hét éven át erősítette a dánok csapatát, ez idő alatt a világ egyik legjobb beállója lett, háromszor nyert dán bajnokságot és kétszer jutott a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában. 2023-ban igazolt a CSM Bucuresti-hez, innen igazol Budapestre. Ingstad a norvég válogatottal kétszer nyert világbajnokságot (2015, 2021), kétszer Európa-bajnokságot (2016, 2022), valamint a 2024-es olimpiáról is aranyéremmel térhetett haza. Párizsi sikerét beárnyékolta, hogy a németek ellen súlyos térdsérülést szenvedett, melyből azóta is lábadozik. Ingstad kiemelte, hogy nagyon tetszik neki a Ferencváros építkezése, továbbá megjegyezte, jól halad a felépülése és mindent megtesz a mielőbbi visszatérés érdekében.

INGSTAD RÖVIDEN MAGYARUL IS BEKÖSZÖNT INSTAGRAMON (a videó lapozás után érhető el)

Korábban beszámoltunk arról, hogy Valerija Maszlova a CMS Bucuresti-nél folytatja pályafutását, így őt pótolhatja a jobbátlövő poszton Mette Tranborg. Sokkal telítettebb a Ferencváros kerete beállók terén, ugyanis Beatrice Edwige, Dragana Cvijics és Bordás Réka révén már Ingstad érkezése előtt is három játékos volt a poszton.

 

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
2025.09.10. 17:25

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
2025.09.08. 17:56

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

A német Dortmund otthonában rajtol a címvédő Győr

Kézilabda
2025.09.07. 09:40
Ezek is érdekelhetik