Sipos Adrián csapata is ott lesz a hamburgi négyes döntőben a férfi kézi El-ben

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.04.29. 22:22
null
Sipos Adrián csapata is ott lesz a hamburgi négyes döntőben (Fotó: Getty Images)
A Sipos Adriánt is foglalkoztató német Melsungen idegenben 32–22-re legyőzte a spanyol Bidasoa Irúnt, ezzel kettős győzelemmel jutott a férfi kézilabda Európa-liga hamburgi négyes döntőjébe. Az esti meccseken ugyancsak kiharcolta a továbbjutást a Flensburg és a Montpellier is.

A két csapat első meccsén a párharc előtt esélyesebbnek tartott Melsungen hazai pályán egygólos előnyt szerzett a Bidasoa Irún ellen, a visszavágó azonban szoros csatát ígért a lelkes spanyol közönség előtt – legalábbis az előzetes várakozások szerint. És ennek megfelelő szellemben is kezdődött a meccs, a 15. percig hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, hol pedig döntetlen állt az eredményjelzőn.

Ezt követően azonban teljesen hirtelen megváltozott a meccs képe: az Irún belekerült egy rossz sorozatba, és a félidő második negyedórájában egyetlen gólt sem tudott szerezni, ráadásul nemcsak támadásban, de védekezésben is hibát hibára halmozott. Ezt kihasználva a németek egy 9–0-s rohanást produkáltak, és a félidő végére teljesen állva hagyták ellenfelüket, így hétgólos vezetés birtokában vonulhattak a szünetre.

A második félidőben is maradt lendületben a Melsungen, az Irún pedig nem tudott váltani, olyannyira nem, hogy tovább nőtt a különbség a csapatok között. A spanyolok a hajrára már a játékkedvüket is elveszítették, teljesen feladták a küzdelmet, így nem volt esélyük arra, hogy szorosabbá tegyék a végjátékot. Érvényesült tehát a papírforma, a Melsungen 32–22-re győzött és a Kiel valamint a Flensburg mellett harmadik német csapatként bejutott a hamburgi négyes döntőbe.

A németeknél Sipos Adrián nagyon hasznosan védekezett, ráadásul egyetlen kétperces kiállítást sem gyűjtött össze. 

Kézilabda
2025.04.29. 10:10

Sipos Adrián: A két lányom mindig azzal enged el, hogy csak piros lap ne legyen

Németországi otthonában fogadott minket a magyar válogatott kőkemény beállója, aki éremmel zárna a Bundesligában a meglepetésre sokáig vezető melsungeni kézilabdacsapatával. VIDEÓ!

 

Továbbment a Flensburg és a Montpellier is
A másik két esti mérkőzésen sem borult a papírforma, az a két együttes jutott tovább, amely az első meccsen idegenben előnyt szerzett és a párharc előtt is esélyesebbnek számított. A Flensburg az idegenbeli 29–26-os siker után odahaza 35–29-re múlta felül a dán GOG csapatát, és kettős győzelemmel jutott be a final fourba. Egyetlen nem német csapatként a francia Montpellier is ott lesz a legjobb négy között, miután az idegenben elért 30–29-es siker után hazai környezetben 35–32-re győzte le a Portót. 

KÉZILABDA 
FÉRFI EURÓPA-LIGA NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
CD Bidasoa Irún (spanyol)–Melsungen (német) 22–32 (8–15)
Továbbjutott: a Melsungen, 60–49-es összesítéssel
Flensburg (német)–GOG (dán) 35–29 (17–12)
Továbbjutott: a Flensburg, 64–55-ös összesítéssel
Montpellier (francia)–Porto (portugál) 35–32 (15–10)
Továbbjutott: a Montpellier, 65–61-es összesítéssel 
KORÁBBAN
THW Kiel (német, Imre Bence)–Limoges (francia) 35–30 (16–15)
Továbbjutott: a Kiel, 61–56-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

Palasics, Imre és Sipos az Eb legjobbjai között, lehet szavazni rájuk

Kézilabda
2026.01.29. 13:19

„Emelt fővel mehetünk haza” – Chema Rodríguez szerint a szerencse nagyon nem állt a válogatott mellett ezen az Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 20:12

Chema Rodríguez: Úgy harcoltunk, mint az oroszlánok

Kézilabda
2026.01.20. 23:05

Sipos Adrián: Mentálisan kell rendben lennünk, és akkor a testünk is bírni fogja

Kézilabda
2026.01.19. 10:15

Sipos Adrián, az új csapatkapitány: Igyekszem a teljesítményemmel visszafizetni a bizalmat

Kézilabda
2026.01.15. 16:47

Chema Rodríguez: A kapusok és a védelem között meglett az összhang

Kézilabda
2026.01.09. 20:54

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
2025.12.26. 21:47

EHF: így változik a BL- és El-helyek kiosztása a férfi kéziseknél

Kézilabda
2025.12.15. 14:55
Ezek is érdekelhetik