A Veszprém megnyerte a felkészülési tornát Dobojban

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.08.16. 22:13
null
Ligetvári Patrikék két góllal diadalmaskodtak (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A One Veszprém HC 27–25-re megverte a német Gummersbachot a szombati döntőben, így megnyerte a bosznia-hercegovinai Dobojban rendezett felkészülési kézilabdatornát.

Jól működött a Veszprém védekezése, ennek köszönhetően egygólos előnnyel vonulhatott szünetre, miután a támadójátéka nem volt a leggördülékenyebb. A második félidőben olykor kettővel is ment a magyar bajnok, ám nem tudta leszakítani a német Bundesligában legutóbb 7. helyen végző Gummersbachot, amely a 46. percben a vezetést is magához vette. Ezt követően is fej fej mellett haladtak a felek, de az 58. percben ismét két góllal vezetett a Veszprém, amikor Ivan Martinovic betalált, majd Hugo Descat is hozzátette a magáét, amivel el is döntötte a mérkőzést – az ellenfél már csak egyszer tudta bevenni a kaput.

A bronzérmet az Al-Ahlit 33–22-re legyőző THW Kiel szerezte meg, Imre Bence hét gólig jutott – ebből kettőt hetesből dobott – a német csapatban.

KÉZILABDA
NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI TORNA, DOBOJ
DÖNTŐ
One Veszprém HC–Gummersbach (német) 27–25 (13–12)
A 3. HELYÉRT
THW Kiel (német)–Al-Ahli (egyiptomi) 33–22 (15–8)
AZ 5. HELYÉRT
Besiktas (török)–Sloga Doboj (boszniai) 33–20 (17–10)

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbított Afrika-bajnok beállójával a Veszprém – hivatalos

Kézilabda
23 órája

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

Afrika-bajnokság: Xavi Pascuallal és négy veszprémi légióssal tornagyőztes Egyiptom

Kézilabda
2026.02.01. 09:29

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37

75 éves az olimpiai 6. helyezett kézilabdázó, Buday Ferenc

Kézilabda
2026.01.29. 06:42

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06
Ezek is érdekelhetik