Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.09.12. 15:13
null
Szemerey Zsófi (Fotó: Győri Audi ETO KC/ Peka Roland)
A Metzből hazatérő, a magyar válogatottal tavaly Európa-bajnoki bronzérmet szerző Szemerey Zsófi reméli, Győrben több játéklehetőséget kap, s a nemzeti csatban is ő lesz az első számú kapus.

Még 2013-ban, 19 évesen intett búcsút Győrnek Szemerey Zsófi, aki Veszprém BKC-ben, Mosonmagyaróváron, Siófokon, majd az ETO legnagyobb riválisánál, az FTC-nél védett, mielőtt tavaly a Metzhez szerződött. A magyar válogatott kapus a francia csapattal a legutóbbi idényben bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhetett, egy év után mégis úgy döntött: elfogadja az Audi ETO KC ajánlatát, és hazatér nevelőklubjához.

A 31 éves játékos régi-új csapatával nemrégiben 43–30-as győzelmet aratott a Bajnokok Ligájában a Borussia Dortmund vendégeként, s most első idénybeli BL-meccsére készül az ellen az Esbjerg ellen, amelyet a győriek tavaly szoros csatába ejtettek ki a legrangosabb európai kupa elődöntőjében. A mérkőzés felvezetéseként az európai szövetség (EHF) készített interjút a 31 éves játékossal, aki arról is beszélt, miért döntött úgy, hogy ismét itthon szeretne játszani.

Várakozással telve érkeztem meg Metzbe, s nagy esélyként tekintettem a lehetőségre, hogy külföldön is megmutassam magam. Sajnos nem játszottam túl sokat, de a csapatot szerettem, megtanultam egy új nyelvet, úgyhogy összességében jó élmény volt. De többet akartam játszani. Meztben általában csak hetesekre álltam be, márpedig én meg akarom valósítani az álmaimat – mondta Szemerey. – A magyar válogatottban is első számú kapus akarok lenni, úgyhogy amikor a Győr hívott, nem sokat vacilláltam. Elvégre is, ez az a klub, amelyben sokat tanultam, miután 14 évesen elhagytam a szülővárosomat.”

A kitűnő kapus az interjúban arról is beszélt, milyen érzés volt annyi év után visszatérni abba a környezetbe, amelyben tulajdonképpen felnőtté cseperedett.

Vicces volt, mert ezt megelőzően körülbelül tizennyolc évesen viseltem utoljára a csapat mezét. Emlékszem, a kispadon ültem, mert olyan kiváló kapusaink voltak, mint Pálinger Katalin és Katrine Lunde, akiktől rengeteget tanultam. Most úgy érzem, hazatértem, boldog és büszke vagyok. Emlékszem, amikor elmentem, még a régi csarnokban játszottunk, az új csak később épült meg. Szóval az infrastruktúra sokkal jobb, de amikor beléptem a klub irodájába, furcsa érzés fogott el, mert az ott dolgozó emberek nem cserélődtek, de jó volt viszontlátni őket. Csakúgy, mint az egykori kapusedzőmet, aki még mindig az akadémián dolgozik...”

A magyar válogatottal tavaly Európa-bajnoki bronzérmet szerző kapus úgy véli, az ETO-nál több játéklehetőséghez juthat, mint Franciaországban.

Többet akarok védeni, mint a múlt évadban, és meg akarom mutatni a képességeimet. Három kapusunk van, de Sandra Toft babát vár. Hatadou Sakóval másmilyen a védési stílusunk, ő kisebb, sokat pattog, én magasabb vagyok, ezért másképpen játszom. Szóval, a szituációtól függően választhatnak közülünk az edzők – ez csak jó lehet a csapatnak.”

Szemerey Zsófi a soron következő, Esbjerg elleni mérkőzésről elmondta, a dán csapat most különösen veszélyes ellenfél lesz.

Nagyon várjuk, hiszen ez lesz az első hazai BL-meccsünk a szezonban, meg akarjuk mutatni a szurkolóinknak, milyen erősek vagyunk. Az Esbjerggel vigyáznunk kell, hiszen az első mérkőzésüket elvesztették az idei sorozatban, s most Győrből szeretnének pontokat rabolni. Szóval felkészültnek kell lennünk és a legjobbunkat kell nyújtanunk, ha le akarjuk győzni őket.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
Szombat, 18.00: Győri Audi ETO KC–Team Esbjerg (dán) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Megúszta a súlyosabb sérülést az FTC leendő irányítója

Kézilabda
16 perce

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
2026.02.04. 23:19

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.02.04. 19:44

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
2026.02.04. 16:47

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
2026.02.03. 18:10

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
2026.02.03. 12:23

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49
Ezek is érdekelhetik