Emil Nielsen megtörné a veszprémi BL-átkot a bakonyiakkal

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.10.06. 17:00
null
Nielsen (12) a Barcelona után a Veszprémmel is szeretne Bajnokok Ligáját nyerni (Fotó: Getty Images)
Először nyilatkozott Emil Nielsen magyar médiumnak, amióta bejelentették, hogy 2026 nyarától a One Veszprém játékosa lesz. A dán kapus a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában szólalt meg. Az interjú a klubvilágbajnokság döntője után készült, ahol parádésan védett a Veszprém ellen. Most még a Barcelona színeiben.

Mint emlékezetes, a klub-vb döntőjét kétszeri hosszabbítás után nyerte meg 31–30-ra a Barcelona a One Veszprém ellen. Nielsen 27 védést mutatott be, amiről azt mondja, soha nem volt még ilyen, és nincs semmi titok, pusztán minden összejött neki, pedig nem aludt túl jól Egyiptomban. Nem érzett extra motivációt amiatt, hogy jövőbeni csapata ellen játszott, mert most még a Barcelonára koncentrál, de 2026-tól minden más lesz.

Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy egy ilyen nagyszerű klub játékosa leszek. Tudom, hogy az új klubom még sosem nyert Bajnokok Ligáját, és remélem, velem sikerülhet. Ez a legfőbb motivációm a klubváltás kapcsán. Nem akarom azt mondani, hogy a Veszprém el van átkozva, de már annyiszor járt közel a célhoz és sosem érte el, hogy valahol azt remélem, én lehetek az egyik játékos, aki segít megtörni az átkot. Ez lebeg előttem, ezért megyek oda” – fogalmazott a SportTv-nek a dánok olimpiai bajnok és kétszeres világbajnok kapusa.

 

 

Legfrissebb hírek

Megvan a Ferencváros kézilabdacsapatának új vezetőedzője

Kézilabda
2026.01.30. 10:17

Kézilabda: Szabó Laura tíz gólt lőtt a Borussia Dortmundnak – körkép

Kézilabda
2026.01.28. 23:30

Nerea Pena edzőként döntéshozatalra tanítja játékosait

Kézilabda
2026.01.28. 09:37

Bátor játék és döntetlen a házigazda svédek ellen a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.27. 22:14

Izland pontot vesztett Svájc ellen, a horvátok nyertek a szomszédok ellen a kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.27. 17:43

Rossz kezdés után a horvátok fordítottak Svájc ellen a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.25. 22:12

Európai kézilabdaligák: tucatnyi magyar gól Zwickauban

Kézilabda
2026.01.24. 21:38

„Nem hiszem el, hogy távozik, amíg a koporsóban nem lesz” – a korábbi versenyigazgató kitálalt az IHF elnökéről

Kézilabda
2026.01.23. 14:32
Ezek is érdekelhetik