Iváncsik Gergő: Remélem, hogy sikerül túllépni mindazon, ami eddig kicsit is gátolta a magyar válogatottat

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.10.03. 14:24
null
A Magyar Kézilabda-szövetség Szabaddobás című podcastjében ezúttal Iváncsik Mihály, valamint fiai, Gergő és Tamás voltak a vendégek.

 

Iváncsik Mihály:

„Én nagyon rossz szélső lennék most az edzők szemében, mert biztos nem mennék le a sarokba. Ott állnánk harminc-negyven percig. Annak idején egy-egyeztünk, és az edző mondta, hogy bárkit bármikor meg kell tudni verni. Tehát nem mentünk le a sarokba, hogy ott imádkozzunk vagy beszélgessünk bárkivel. Az akkori és a mai kézilabda között a különbség ég és föld.”

Iváncsik Gergő:

„1986 óta nincs érme a magyar férfikézilabdának válogatott szinten. A 2004-es és a 2012-es olimpián éppen, hogy lemaradtunk az éremről. Bármelyik világversenyen pezsgőt bontanánk, ha ez megtörténne, és bízom benne, hogy lesz ilyen, mert most nagyon jó brigád jött össze. Remélem, hogy sikerül túllépni mindazt, ami eddig kicsit is gátolta a magyar válogatottat, és egyszer igenis odaérnek dobogóközelbe, és a nyakukba akasztják az érmet.”

 

 

Legfrissebb hírek

„Amikor a dánok jöttek vissza a középkezdéshez, Camilla Andersen hozta a labdát, és mosolygott”

Kézilabda
2025.09.12. 14:39

Megkapta az engedélyt, mégsem biztos, hogy indul az NB I/B-ben Éles József csapata

Kézilabda
2025.07.17. 08:02

MKSZ-podcast: „Most arattuk le az első gyümölcsöt”

Kézilabda
2025.07.11. 15:18

Fejlövés, kezdődobás, lépésszabály – új szabályokat vezettek be a kézilabdában

Kézilabda
2025.07.03. 14:18

Nem kapott indulási jogot a Veszprémi KKFT a másodosztályú kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2025.07.01. 11:27

Görbicz Anita a BL-győzelmekről: Az elsőt sem gondoltam volna, nemhogy hetet...

Kézilabda
2025.06.17. 13:18

Gódorné Nagy Marianna szerint Győrben még nem tudták pótolni Oftedalt

Kézilabda
2025.05.30. 12:53

Podcast: Szabaddobás a születésnapos Skaliczki Lászlóval

Kézilabda
2025.04.07. 10:17
Ezek is érdekelhetik