A Győr vereségéről, a Metz sikeréről és a válogatott jövőjéről beszélt Golovin Vlagyimir

„Nem mondom, hogy elvonási tüneteim vannak, de hiányoznak a válogatott összetartások, mérkőzések” – írta a szakember, aki ugyanakkor elismeri, hogy játékosai számára a klubidény hajrája jelentette az elsődleges feladatot az elmúlt időszakban.
A kapitány ilyenkor tudatosan háttérbe húzódik, és csak akkor keresi a kerettagokat, ha valamilyen rendkívüli helyzetet tapasztal: „Leginkább akkor keresem őket, ha valami szélsőséges történik, formán kívül vannak, vagy azt látom, hogy valami nagyon nem stimmel.”
Golovin kitért a kézilabdázók terhelésével kapcsolatos vitákra is. Szerinte gyakran félrevezető az NBA vagy az NHL játékosainak példáját emlegetni, hiszen az észak-amerikai ligákban a versenyidőszak alatt a mérkőzések gyakorlatilag kiváltják az edzéseket.
„A válogatott játékosoknak ott van évente a hatvan-hatvanöt mérkőzés is, ami tényleg nem kevés. Ilyenkor nagyon sokat segíthet, ha a játékos mentálisan rendben van, tudja, mit miért csinál, és hisz benne.”
Magyar sikerek a négyes döntőkben
A budapesti MVM Dome-ban rendezett női Bajnokok Ligája final four ugyan nem a Győr sikerét hozta, Golovin szerint így is bőven volt ok az örömre magyar szempontból. A BL-trófeát a Metz emelhette magasba, amelynek két magyar válogatott játékosa, Vámos Petra és Albek Anna is részese volt a sikernek.
„Albek Anna látványosan sokat fejlődött egy év alatt, ez is nagy öröm. Ezzel a válogatott is nagyon jól járhat, számítunk rá, nemcsak támadásban, hanem védekezésben is.”
A kapitány szerint a Győr veresége jól mutatja, mennyire kiegyenlített lett a nemzetközi élmezőny: „Vasárnap a Metzé lett a BL, lehet, hogy hétfőn már a Győré lett volna...”
Az Esztergom bravúrja sem maradhat szó nélkül
Az Európa-liga négyes döntőjében az Esztergom képviselte a magyar színeket. Az újoncként szereplő együttes végül nem jutott be a fináléba, de Golovin szerint már maga az elődöntőbe kerülés is figyelemre méltó teljesítmény.
„Nagy bravúr, hogy idáig jutottak, csak azért nem mondom, hogy csoda, mert ezt a csodát emberek csinálták, nagyon kemény munkával.”
A kapitány emlékeztetett arra, hogy az Esztergom már a selejtezőben is nehéz helyzetekkel találkozott, ugyanakkor a szezon során folyamatosan fejlődött, és a házigazda Dijon ellen is komoly győzelmi esélyei voltak.
Utánpótlás: remény a jövőre
A fiatalok között is remekül szerepeltek a magyar klubok. Az ifjúsági Bajnokok Ligája négyes döntőjében a négy résztvevőből három magyar csapat volt, a végső győzelmet a Debreceni VSC szerezte meg.
Golovin ugyanakkor óvatosságra intett a fiatal sikerek értékelésekor: „Utánpótlásban mindig is kimagasló eredményeket értünk el, de ez még semmi későbbire nem garancia, csak remény.”
A szakvezető szerint a kulcs az lesz, hogy minél több tehetséges játékos tudja átmenteni tudását és fejlődését a felnőttkorba is.
Már a szeptemberi négyes döntő lebeg a szemek előtt
A válogatott számára sem marad el a final four-élmény, hiszen szeptember végén Bukarest ad otthont az Európa-kupa négyes döntőjének. A magyar csapat az elődöntőben Norvégiával találkozik, majd siker esetén Dánia vagy Románia következhet.
„Ha a románokkal is összekerülünk, legalább fel tudjuk mérni, milyen nyomás vár majd ránk ellenük az Eb-n.”
Golovin arra is felhívta a figyelmet, hogy bár az Európa-bajnokságon Kolozsvár lesz a helyszín, a román válogatott elleni találkozó így is hasznos tapasztalatokat hozhat.
Jöhet a pihenés, de csak mértékkel
Az idény lezárultával a játékosokra rövid pihenő vár, ám a modern kézilabdában már nem fér bele a korábbi évtizedekre jellemző többhetes teljes leállás: „Ma már legfeljebb két hét a teljes pihenő. De ismerem a játékosainkat: ha a labdát néhány napra el is felejtik, akkor is bicikliznek, úsznak, kondiznak.”
A kapitány szerint erre szükség is van, hiszen a nemzetközi élvonal követelményei mellett nem lehet hosszabb időre kiesni a munkából: „A modern kézilabdából nem lehet hetekre teljesen kiszállni, mert akkor a nulláról kell újrakezdeni. A nulláról pedig nem lehet olyan magasra jutni, ahová idén is szeretnénk.”












