„Máténak most az az útja jön, amit Geri már végigjárt” – fiairól beszélt a Nemzeti Sportrádióban Fazekas Nándor

T. Z.T. Z.
2025.10.20. 17:37
null
Fazekas Nándor (Fotó: Facebook)
A 237-szeres válogatott kézilabdakapus, Fazekas Nándor két felnőtt fia jó úton halad a siker felé. A legidősebb Gergő a válogatott húzóembere, míg a 19 éves Máté néhány napja igazolt a Szegedhez. A Veszprém legendájával Erdei Márk beszélgetett a Nemzeti Sportrádióban.

„Úgy érzem, a lehető legjobb helyen vannak most a fiaim, különben nem mentek volna oda, ahol most játszanak – kezdte a Nemzeti Sportrádiónak adott interjúját a büszke édesapa, Fazekas Nándor. – Geri egy kicsit már előrébb van, mivel oszlopos tagja a válogatottnak és a Plocnak is, és már jó pár évet lehúzott az NB I-ben. Ahogy a Plockba került, szépen lassan bejátszotta magát a csapatba és egyre több lehetőséget kapott, úgyhogy azt mondhatom, hogy már sínen van. Máténak most az az útja jön, amit Geri már végigjárt, azt gondolom, hogy jó helyen van, Szegeden nagyon sokat játszanak a magyar bajnokságba a fiatalok, és most azt a legfontosabb, hogy minél több percet tudjon játszani. Ez rajta is múlik, és olyan játékosok mellett, mint Kukics vagy akár Gottfridsson, Bodó Ricsi, Bánhidi, biztosan nagyon jól tud majd fejlődni.”

Fazekas Nándor az interjúban később arról is beszélt, mindkét fiában óriási potenciált lát, és az álma az, hogy egy napon fiai majd egy csapatban szerepeljenek.

Hallgassa meg a teljes beszélgetést!

 

Legfrissebb hírek

Emil Nielsen: A csapat célja, hogy bejusson a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe

Kézilabda
2026.08.09. 12:28

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35

Újratöltve: elcsalt másodpercek – botrányos végjáték a magyar–román világbajnoki mérkőzésen

Kézilabda
2026.08.07. 08:55

Férfi kézilabda ifjúsági Eb: nem jutott elődöntőbe a magyar csapat

Kézilabda
2026.08.06. 21:32

Bombaigazolás: a Costa testvérek a Bundesligában folytatják

Kézilabda
2026.08.03. 16:43

Az új Fradiban össze kell gyúrni a rutint és a fiatalságot

Kézilabda
2026.07.30. 13:20

Fekete Tivadar: helyén kezeljük az Újpest elleni győzelmet!

Labdarúgó NB I
2026.07.29. 10:55

Gyulai Miklós: Voltak, akik a Memorialt is támadták, majd helyet foglaltak a VIP-részlegben…

Atlétika
2026.07.29. 09:00