Női kézi NB I: a NEKA–Esztergom argentin játékvezetői párosa szerint szükségük van az európai tapasztalatokra

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.10.07. 11:38
null
Az M4 Sport Kézilabda Magazinjában legutóbb két argentin játékvezető, Mariana García és María Inés Paolantoni vendégeskedett, és beszéltek többek között a női kézilabda NB I-ben szerzett tapasztalataikról.

A páros tagjai korábban már vezettek meccset Magyarországon, most pedig egy olyan IHF-program kapcsán dirigálhattak a NEKA–Esztergom NB I-es mérkőzésen, amelynek célja, hogy korábban már nemzetközi tornán meccset vezető játékvezetők Európában, az itteni ritmusnak megfelelő találkozókkal készülhessenek a következő eseményekre.

„Az IHF-nek kifejezetten célja volt ezzel a programmal, hogy a tehetséges és a már korábban is világeseményeken járt játékvezetőket olyan meccsekhez juttassa, amivel a női világbajnokságon még jobb formában tudja majd őket szerepeltetni” fogalmazott a műsorban Bonifert Ferenc, az Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) Játékvezetői Albizottságának elnöke.

María Inés Paolantoni szerint a Magyarországon eltöltött idő sokat segít majd nekik, hogy újra felvegyék a ritmust: „Argentínában nehéz fejlődnünk, mert ott általában a jó játékosok korán átmennek Európába. Manapság a női bajnokság nem képvisel nagy színvonalat, de U21-ben már sokkal jobb a helyzet, kemény mérkőzések vannak. Azért is örülünk, hogy itt lehetünk, mert ez a két hét újra ritmusba hoz majd minket. ”

„Ez a program nekünk, nem európai játékvezetőknek nagyon fontos, mert sokat segít a fejlődésben” – mondta Mariana García.

A teljes adást itt tekintheti meg: 

 

Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
Tegnap, 19:44

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
2026.02.03. 19:54

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
2026.02.03. 12:23

Férfi kézilabda Eb után: Dánia mutatja az utat, de látni a fejlődést az üldözőkön is

Kézilabda
2026.02.03. 09:19

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56
Ezek is érdekelhetik