Az RK Zagreb elleni újabb siker aranyat érhet a Szegednek

V. SZ.V. SZ.
2025.11.27. 10:59
A továbbjutás szempontjából a szegedi férfi kézilabdacsapatnak égető szüksége van a pontokra az RK Zagreb ellen a Bajnokok Ligájában, ráadásul az előző idényben elszenvedett hazai vereség miatt van is miért elégtételt vennie.
 

AZ EGYETLEN KLUB a Bajnokok Ligája teljes mezőnyében az RK Zagreb férfi kézilabdacsapata, amely még nem szerzett pontot a csoportjában, az idényben eddig mind a nyolc mérkőzését elveszítette. Többek között hazai pályán 28–23-ra kikapott az OTP Bank-Pick Szegedtől is, akkor csak az első félidőben tudta tartani magát.

Michael Apelgren alakulata nemcsak azért számít a csütörtöki, hazai összecsapás esélyesének, mert szinte minden statisztikai adat ezt sugallja, hanem mert a játékosokban és a stábban minden bizonnyal még mindig benne van a bitolai egygólos vereség az Eurofarm Pelisztertől. Egy hétre rá hazai pályán ugyan tönkreverték a macedónokat, de ha az év utolsó hazai BL-meccsén a horvát bajnok ellen másodszor is nyerni tudnak, jó esélyük lesz arra, hogy a csoportkör végén rájátszást érő helyen végezzenek, ugyanis az egymás elleni eredménnyel a Zagrebet és a Pelisztert is megelőzhetik.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a csütörtöki mérkőzés milyen fontos, és azt is tudjuk, hogy bár az RK Zagreb még nem szerzett pontot, nagyon kellemetlen ellenfél – mondta Marin Jelinic, a Szeged horvát balszélsője. – Az ellenfél túl van egy edzőváltáson, ami a pályán és az öltözőben mindig friss impulzusokat hoz. Szerencsére egyre több sérült játékosunk épült fel, remek formában vagyunk, magabiztosan megnyertük az utolsó három mérkőzésünket.”     

A hétvégén bemutatkozott a Szeged új igazolása, a szerb jobbátlövő Jovica Nikolics, ráadásul az irányító Janus Smárason és beálló/védő Jérémy Toto is felépült.

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
9. FORDULÓ
B-CSOPORT
18.45: OTP Bank-Pick Szeged–HC Zagreb (horvát) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

B CSOPORT

M

Gy

D

V

L-K    

Gk 

P 

1. Magdeburg

8

8

–

–

265–221

+44 

16 

2. Barca

8

7

–

1

249–212

+37 

14 

3. Wisla Plock

8

5

–

3

239–236

+3 

10 

4. SZEGED

8

4

–

4

245–227

+18 

8 

5. Paris SG

8

3

–

5

252–256

–4 

6 

6. GOG

8

3

–

5

252–266

–14 

6 

7. Peliszter

8

2

–

6

206–252

–46 

4 

8. Zagreb

8

–

–

8

218–256

–38 

0 

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Vízilabda: régi-új vizekre evez a Honvéd

Vízilabda
2026.09.18. 14:59

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Nem jelent meg a pénteki edzésen a Fenerbahce vezetőedzője

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 17:01

Kiengedték a kórházból a Dortmund fiatal játékosát

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 16:28