Márton Grétával, Klujber Katrinnal és Simon Petrával is hosszabbított az FTC

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2025.11.22. 13:31
null
Fotó: fradi.hu
A FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata szerződést hosszabbított három meghatározó játékosával: Márton Grétával, Klujber Katrinnal és Simon Petrával – közölte a klub a hivatalos honlapján.

A zöld-fehér együttes pénteken három új igazolást jelentett be, most pedig közönségkedvenceinek megtartásáról gondoskodott.

Paál László sportigazgató a bejelentés során a klub honlapjának kiemelte, a cél, hogy a legjobb magyar kézilabdázók a Ferencvárosban játsszanak. Hozzátette: a jövő évi keretben is nyolc hazai játékossal számolnak, köztük saját nevelésűekkel is.

Márton Gréta gyermekként a Ferencvárosban fogott először kézilabdát, majd itt lett élvonalbeli és válogatott játékos. Tíz éve tagja a felnőttcsapatnak, amelyben két bajnoki aranyat, négy Magyar Kupa-sikert és BL-ezüstöt szerzett.

A korábban Dunaújvárosban játszó Klujber Katrin 2018 óta erősíti az FTC-t, és mára a klub egyik legeredményesebb játékosává vált. Nemrég átlépte az 1500 gólos határt, nemzetközi téren pedig már csak Szucsánszki Zita előzi meg az örökrangsorban. Két bajnoki és négy Magyar Kupa-győzelem, valamint egy BL-ezüst mellett kétszer választották az év magyar kézilabdázójának, és gólkirály lett a legutóbbi bajnoki idényben, illetve a 2024-es Európa-bajnokságon is.

Simon Petra a 2022-es Magyar Kupa-döntőn robbant be a köztudatba, majd egy MTK-nál töltött kölcsönév után 2023-tól lett az FTC keretének teljes értékű tagja. A legutóbbi szezonban történelmi duplázás részese volt, idén pedig a Magyar Kupa negyedik egymást követő megnyerésénél segítette csapatát. A válogatottal bronzérmes lett a 2024-es Európa-bajnokságon, ahol a torna legjobb fiatal játékosának választották.

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
18 órája

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
18 órája

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20
Ezek is érdekelhetik