Újabb dán kézilabdázó igazolhat az FTC-hez

D. S. B.D. S. B.
2025.11.25. 20:58
Michala Möller (Fotó: AFP)
Újabb légióssal bővülhet a női kézilabda NB I-ben szereplő FTC-Rail Cargo Hungaria, amely a handballtransfer.dk értesülései szerint Jesper Jensen előző csapatától, a dán Esbjergtől szerezné meg Michala Möllert.

Mint ismert, az FTC a napokban három légióst is szerződtetett, hiszen a dán válogatott kapus, Anna Kristensen az Esbjergtől, a szlovén balátlövő, Elizabeth Omoregie a CSM Bucuresti-től, a spanyol beálló, Lysa Tchaptchet pedig az Odensétől igazolt a IX. kerületiekhez.

A dán sajtó értesülései szerint Jesper Jensenék újabb dán játékost szerződtethetnek, ugyanis a handballtransfer.dk információi szerint Michala Möller is elhagyja az Esbjerget és a magyar fővárosban folytatja pályafutását a következő idénytől. A 25 éves, irányítóként és jobbátlövőként is bevethető Möller az Aalborgnál kezdte pályafutását, de a profik között már az Ikast színeiben mutatkozott be, s bajnoki ezüstérmes, illetve Dán Kupa-győztes volt a csapattal, amit 2021-ben az Esbjerg kedvéért hagyott el. Utóbbi klubbal még sikeresebb volt, hiszen a dán bajnokságot és a Dán Kupát is két-két alkalommal nyerte meg, míg a Bajnokok Ligájában bronzérmet szerzett.

A portál megjegyzi, ha a pletyka beigazolódik, Möller az FTC harmadik dán játékosa lehet a másik új szerzemény, Anna Kristensen és Mette Tranborg mellett.

 

Legfrissebb hírek

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
3 órája

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
Tegnap, 20:39

Kézilabda: Grosch Vivien Marosvásárhelyre igazolt – hivatalos

Kézilabda
2026.06.25. 14:50

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Új korszak indul az FTC női kézilabdázóinál

Kézilabda
2026.06.25. 08:43

Gruber Zsombor: Mindenki bizonyítani szeretne most Borbély Balázsnak

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 07:13

Az FTC 30 fős kerettel utazott el az ausztriai edzőtáborba

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:17

Kubatov Gábor: Ha a Fradinak ez lenne az érdeke, hátrébb tudnék lépni

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 15:07
Ezek is érdekelhetik