Gyász: elhunyt a 77-szeres magyar válogatott korábbi kézilabdázó, Mohácsi Árpád

M. B.M. B.
2025.12.04. 11:03
null
Mohácsi Árpád (1973–2025) (Fotó: Földi Imre)
Ötvenkét éves korában elhunyt a 77-szeres magyar válogatott egykori kézilabdázó, Mohácsi Árpád – közölte hivatalos Facebook-oldalán a sportember korábbi klubja, a One Veszprém HC.

Az egykori átlövő Gyulán született, Újkígyóson nevelkedett, s itt fedezte fel őt Skaliczki László. Mohácsi az évek során játszott Békéscsabán, Nyíregyházán, a Budapesti Elektromos SE-ben, a Dunaferrben, valamint az akkoriban Fotex Veszprém KC néven működő bakonyi csapatban is. Ezután légióskodott a görög Athinaikosznál, majd Athénból hazatérve kézilabdázott Tatabányán, Százhalombattán és Balatonfüreden is.

Klubszinten egy-egy magyar és görög bajnoki címet, egy Görög Kupát, illetve két Magyar Kupát nyert, háromszor magyar, egyszer görög gólkirály is lett. A magyar válogatottban 1993 és 1995, valamint 2000 és 2004 között 77 mérkőzésen lépett pályára, míg 2000-ben őt választották meg az év magyar kézilabdázójának. Az előző hónapban Újkígyós díszpolgára lett (korábban Athénban is díszpolgárrá választották – a szerk.), ekkor adta utolsó interjúját a sajtónak.

„Óriási megtiszteltetés számomra, ugyanis bárhova is mentem a nagyvilágban, mindig Újkígyóson voltam, vagyok otthon. Mindig hazavágytam a szeretteimhez. Én a sporton, a kézilabdán keresztül tudtam képviselni szűkebb és tágabb pátriámat. Büszke vagyok arra, hogy nagyszerű emberektől tanulhattam, hogy a nehéz időkben is kiálltak mellettem” – idézi a korábbi kézilabdázót a beol.hu.

Lapunk 2020-ban beszélgetett az egykori kiválósággal, a videós interjút alább lehet megtekinteni.

Mohácsi Árpád a csütörtökre virradó éjszakán távozott az élők sorából a gyulai kórházban, hosszan tartó súlyos betegség után. A magyar szövetség saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Rába ETO válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 22:14

Gyász: elhunyt a tromsői sakkolimpia magyar sikercsapatának szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.06.26. 18:51

Férfi kézi BL: a Szeged mindkét előző döntőst elkerülte, a Veszprém viszont megkapta a Füchse Berlint

Kézilabda
2026.06.26. 12:15

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Birkózás
2026.06.24. 15:18

EHF: nincs Szeged- vagy Veszprém-játékos az idény álomcsapatában

Kézilabda
2026.06.24. 12:40

Chema Rodríguez: Szerettem a magyar válogatott szövetségi kapitányának lenni

Kézilabda
2026.06.24. 11:12

Édesanyja halála miatt kihagyja a norvégok elleni csoportrangadót Didier Deschamps

Foci vb 2026
2026.06.23. 22:15
Ezek is érdekelhetik