Már a hatodik játékos jelentette be távozását a Dunaújvárostól

2025.12.11. 18:08
Lakatos Petra, Kellermann Dóra, Román Dorina, Paróczy Sára és Gabrijela Bartulovic után Agócs Alexandra is elhagyta a női kézilabda NB I-ben szereplő Dunaújváros Kohászt.
Agócs Alexandra is távozik (Fotó: Dunaújvárosi Kohász KA)

Mint beszámoltunk róla, jelentős anyagi problémák léptek fel a DKKA NB I-es csapatánál. A klub közleménye szerint az élvonalbeli szereplésük is veszélybe kerül, ha nem sikerül megoldást találni a helyzetre. 

Már több játékos is elhagyta az együttest: elsőként Lakatos Petra bontott szerződést a csapattal november elején, és Békéscsabára ment. A sort szerdán folytatta Kellermann Dóra, ő Vácon folytatja pályafutását, majd a DUOL kiszúrta, hogy Román Dorina sem várt tovább és szintén távozik. Később Paróczy Sára és Gabrijela Bartulovic is távozott. A Dunaújváros Hírportál szúrta ki, hogy őket követte hatodikként Agócs Alexandra.

A forrás ezúttal is a Magyar Kézilabda-szövetség adatbankja volt, melyből az is kiderült, hogy a 14 éves kora óta a Kohásznál nevelkedő játékosnak december 9-i hatállyal a a Kisvárdához igazol. A DUOL megjegyzi, hogy információik szerint a brazil Kelly Rosa sem tér vissza már újvárosi mezbe, ahogy a többi légiós sem.

 

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
2026.08.14. 16:00

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
2026.08.12. 14:09

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

Nem sikerült legyőzni Kínát, vb-nyolcadik az U18-as magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2026.08.09. 12:20

NŐI KÉZILABDA NB I, 2026–2027

Kézilabda
2026.08.08. 13:10

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26

Női ifjúsági kézi-vb: a magyar válogatott kikapott Dániától a negyeddöntőben

Kézilabda
2026.08.06. 20:15