Marad Veszprémben a svéd kapus – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.12.09. 11:12
null
Mikael Appelgren újabb egy évet marad Veszprémben (Fotó: Török Attila)
A One Veszprém kézilabdacsapata a saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy él a Mikael Appelgren szerződésében található opcióval, így a kapus marad a bakonyiaknál.

A One Veszprém korábban bejelentette, hogy 2026 nyarán az olimpiai és világbajnok dán Emil Nielsen csatlakozik az együtteshez, kedd délelőtt pedig arról számolt be a magyar kézicsapat, hogy a Mikael Appelgren szerződésében lévő plusz egy év opciót aktiválja.

Már az idény előtti sajtótájékoztatón is elmondtam, mennyire nehéz az 1+1 éves szerződést aláíró játékosok helyzete. Hihetetlenül rövid idő áll a rendelkezésükre, hogy bizonyítsák, érdemes velük hosszabb távon is számolni. Nagyon örülök, hogy Mikael kiváló teljesítmények sorozatával igazolta, jól döntöttünk, amikor szerződtettük, illetve folyamatosan jelezte, a jövőben is számolhatunk vele. Ráadásul nemcsak a meccseken és az edzéseken mutatta meg, milyen kiváló ember. Keretünkben az egyik legbarátságosabb és legközvetlenebb játékos, aki nem csupán a társakkal és a stábbal, de a menedzsmenttel, az utánpótláskorú játékosainkkal és a szurkolóinkkal is kiváló kapcsolatot alakított ki, mindenki nagyon gyorsan megkedvelte. Mi nagyon szerettük volna, hogy maradjon, ő is maradni akart, így közös és gyors döntés eredményeképp ő lesz az egyik kapusunk a 2026–2027-es idényben” – idézte a klubhonlap Bartha Csabát, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatóját.

Boldog és büszke vagyok, hogy megkaphatom ezt a lehetőséget. Nagyon várom, hogy folytathassam ezzel a nagyszerű klubbal, stábbal és játékoskerettel a közös munkát. A csapatban óriási tartalékok rejlenek, nem gondolom, hogy eddig ezt megmutattuk volna. A világ egyik legjobb csapata lehetünk, amely trófeákat nyer. Ez tökéletesen illik a mentalitásomhoz. Én nyerni akarok. Minden mérkőzésen, minden edzésen, minden címet szeretnék begyűjteni. Érzem, hogy a klub ugyanezt szeretné, így kölcsönösen tudjuk támogatni egymást céljaink elérésében” – nyilatkozta Mikael Appelgren.

A 36 éves Appelgren 2025 nyarán érkezett Veszprémbe, előtte tíz évig a Rhein-Neckar Löwent erősítette.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
1 órája

Férfi kézilabda Eb után: Dánia mutatja az utat, de látni a fejlődést az üldözőkön is

Kézilabda
5 órája

Hosszabbított Afrika-bajnok beállójával a Veszprém – hivatalos

Kézilabda
Tegnap, 10:30

Afrika-bajnokság: Xavi Pascuallal és négy veszprémi légióssal tornagyőztes Egyiptom

Kézilabda
2026.02.01. 09:29

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37

Megvan a Ferencváros kézilabdacsapatának új vezetőedzője

Kézilabda
2026.01.30. 10:17

Kézilabda: Szabó Laura tíz gólt lőtt a Borussia Dortmundnak – körkép

Kézilabda
2026.01.28. 23:30

Nerea Pena edzőként döntéshozatalra tanítja játékosait

Kézilabda
2026.01.28. 09:37
Ezek is érdekelhetik