Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2026.02.03. 18:10
null
Ana Gros az idény végén visszavonul (Fotó: Getty Images)
Az idény végén visszavonul Ana Gros, a Brest Bretagne szlovén kézilabdázója, aki korábban Bajnokok Ligáját, magyar bajnoki címet és Magyar Kupát is nyert a Győri Audi ETO KC-val.

Ana Gros a közösségi oldalára feltöltött videóban jelentette be kedden, hogy ez az utolsó idénye, ezt követően befejezi pályafutását.

„Minden kalandnak van kezdete, története, mely olyan pillanatokból áll, amik formálják a személyiségünket – kezdte a 35 éves sportoló. – Az én történetemet átszőtte a kézilabda, a szenvedély, az érzelmek, a könnyek, az adrenalin, az elkötelezettség, az áldozatvállalás és az öröm. Immár 25 éve szeretem annyira ezt a sportágat, hogy azt szavakkal ki sem lehet fejezni. A kézilabda rengeteg mindent adott nekem: felejthetetlen pillanatokat, felbecsülhetetlen leckéket és olyan emlékeket, melyek örökre velem maradnak. De én is sok mindent adtam ennek a sportágnak, és most eljött az idő, hogy életem ezen fejezete a végéhez érjen. Ez volt az egyik legcsodásabb fejezet, s egyben az is, melyet talán a legnehezebb lezárni. Szörnyen hálás vagyok mindazért, amiket az évek során átéltem. Annyira hálás vagyok, hogy órákon át tudnék beszélni erről.

A kézilabda olyan értékekkel ruházott fel, melyek életem végéig a részeim lesznek. E sportágon keresztül fantasztikus embereket ismertem meg: csapattársakat, edzőket, stábtagokat, ismerőseket és életre szóló barátokat. És leginkább ez az, ami számít. Örökké hálás leszek, hogy olyan pályafutásom lett, amilyenről csak álmodni tudtam tízéves kislányként, amikor besétáltam a velenjei sportcsarnokba az első edzésemre. Köszönettel tartozom az összes edzőnek, klubnak, munkatársnak, egészségügyi szakembernek és mindenkinek, akivel utam során megismerkedhettem. A kalandom nagy része nektek köszönhető. Köszönöm, hogy hittetek bennem, támogattatok és segítettetek fejlődni.

Csapattársaim: mindegyikőtökkel nagyon megtisztelő volt együtt játszani a pályán. Inspiráltatok, még nagyobb erőbedobásra sarkalltatok, s rengeteg mindent tanítottatok. Büszke vagyok mindarra, amit együtt átéltünk. Ellenfeleim: köszönöm, hogy arra ösztönöztetek, még jobbá váljak, ti adtatok igazi értelmet ennek a sportágnak. Szurkolók: köszönöm, hogy megtöltöttétek a csarnokokat, hogy a nevemet skandáltátok, és hogy szurkoltatok nekem minden klubban, amiben szerepeltem. Ti tettétek a kézilabdát szebbé, különlegesebbé és élettel telivé. Végezetül a legnagyobb köszönettel a családomnak és a barátaimnak tartozom. Mindig óriási támogatást nyújtottatok, ti voltatok a menedékem és a támaszom. Még ha távol is voltatok, a szívemhez mindig közel álltatok. Nélkületek ma nem lennék az, aki.

A profi pályafutásom az idény végén véget ér, de egy új élet veszi kezdetét. Kíváncsian várom, mit tartogat számomra a jövő, hogy milyen fejezetek és kihívások várnak rám. Egyvalami biztos: a kézilabda örökké a részem lesz, és mindig hálás leszek azért, hogy valóra válthattam az álmomat. Öt hónap még előttem áll, melyek során még élvezhetem a játékot, melyek során még mindent beleadhatok a pályán a klubomért. Minden pillanatra szívesen gondolok majd vissza, és az utolsó percig igyekszem a legjobb teljesítményt nyújtani. Kedves kézilabda, mindent köszönök!”

A jobbátlövő-irányító a szlovéniai Velenjében kezdte pályafutását, majd szerepelt az Olimpija Ljubljanában, a Krim Ljubljanában, a Győri ETO-ban, a német Thüringer HC-ban, a francia Metzben, a Brestben és az orosz CSZKA Moszkvában. A győri csapattal – melyben 2010 és 2012, valamint 2022 és 2024 között játszott – két éve Bajnokok Ligáját nyert, háromszoros magyar bajnoknak és kétszeres Magyar Kupa-győztesnek vallhatja magát.

Szlovéniában háromszor, Németországban egyszer, Franciaországban négyszer lett bajnok. 2018-ban a BL legjobb jobbátlövőjének választották meg, míg 2021-ben gólkirálynő lett a sorozatban. A szlovén válogatottat 2010-től 14 éven át erősítette, 159 mérkőzésen 767 gólt szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
7 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
8 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Európai kézilabdaligák: Zsembery Viktória hét gólt szerzett

Kézilabda
2026.01.31. 21:41

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Sérülése után Laura Glauser készen áll a visszatérésre

Kézilabda
2026.01.30. 09:27

Játékossors: mérkőzés nélkül távozott a DVSC svéd kézilabdázója

Kézilabda
2026.01.29. 19:24

Új kihívás előtt áll a szombathelyi gólkirálynő

Kézilabda
2026.01.29. 17:47
Ezek is érdekelhetik