Visszatérhetnek a nemzetközi mezőnybe az orosz utánpótlás kézilabda-válogatottak

2026.03.07. 14:42
null
Visszatérhetnek a nemzetközi mezőnybe az orosz utánpótlás kézilabda-válogatottak (Fotó: Getty Images)
Az orosz ifjúsági és junior kézilabda-válogatottak ismét indulhatnak a nemzetközi versenyeken, ahol használhatják a nemzeti zászlajukat és himnuszukat.

„Valószínűleg visszatérhetünk az Európa-bajnokságra és a világbajnokságra, valamint más nagyobb tornákra is. Attól is függ, hogy hol rendezik meg őket” – mondta Szergej Siskarjov, az orosz szövetség elnöke. A korábbi kiváló játékos reméli, hogy a döntés kiterjed majd a felnőtt együttesekre is.

Az orosz válogatottak és klubcsapatok 2022 óta nem vehetnek részt nemzetközi versenyeken az ukrajnai háború miatt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tavaly decemberben javasolta, hogy a nemzetközi sportszövetségek engedélyezzék Oroszország – és az ukrajnai konfliktusban Moszkvát támogató Fehéroroszország – sportolói számára a részvételt az ifjúsági korosztályok tornáin zászlajuk és himnuszuk használatával egyetemben. Ez az ajánlás egyéni és csapatsportokra egyaránt vonatkozik.

 

Legfrissebb hírek

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Fehérorosz és brit győzelem az öttusa-vb váltóiban

Egyéb egyéni
2026.08.24. 13:20

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
2026.08.16. 18:49