Klubot vált Németországban a magyar férfi kéziválogatott kapusa, kiesőjelölthöz igazol – hivatalos

T. Z.T. Z.
2026.04.21. 14:42
null
Bartucz László a nyáron klubot vált Németországban (Fotó: HSG Wetzlar)
A német élvonalbeli kézilabda-bajnokságban (Bundesliga) szereplő HSG Wetzlar kedden hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Bartucz Lászlót, függetlenül attól, hogy a csapat az idény végén kiesik-e az élvonalból.

A magyar válogatott Bartucz László 2025 óta szerepel az MT Melsungenben, amely jelenleg a Bundesliga hetedik helyén áll. A Wetzlar viszont a bajnokság utolsó előtti helyét foglalja el, így jó esély van arra is, hogy a gárda a következő idényt már a másodosztályban kezdi meg. A Wetzlar azonban hivatalos közleményében biztosított mindenkit, hogy a 34 éves kapus abban az esetben is érkezik a nyáron, ha a csapat kiesik az élvonalból.

„A Melsungennél töltött időm alatt nagyon jól megismertem Laszlót, és nagyra értékelem a jellemét, a sportban mutatott minősége mellett. Már a beszélgetéseink kezdetétől fogva nagy lelkesedést tanúsított, függetlenül attól, melyik ligában játszunk a következő idényben. Vele sok tapasztalatot és higgadtságot is szerezünk a poszton, ami nagyon fontos lesz számunkra. Örülök, hogy sikerült őt megszereznünk” – mondta Michael Allendorf, a Wetzlar sportigazgatója a klub hivatalos honlapjának.

A magyar kapus is elmondta véleményét a klubváltás okairól: „Nagyon örülök, hogy egy olyan klubhoz költözhetek, amelynek ilyen nagyszerű kézilabdás hagyományai vannak. Korábban sok neves kapus viselte ezt a mezt, ez is lenyűgözött és inspirált. Ugyanakkor vonz az itt kínált sportnézőpont, amelynek fejlesztésében szeretnék részt venni a jövőben. Meg vagyok győződve arról, hogy kemény munkával és a szurkolóink támogatásával együtt sikeresek lehetünk.”

Bartucz 2028. június 30-ig szóló szerződést írt alá új csapatával. Korábban beszámoltunk arról, hogy a kapus mellett egy másik magyar válogatott játékos, Pergel Andrej is a Wetzlarban folytathatja pályafutását. 

Kézilabda
2026.04.17. 18:03

Két magyar válogatott kézilabdázó is Wetzlarba igazolhat

Minden azon múlik, hogy a német csapat bennmarad-e a Bundesligában.

 

 

Legfrissebb hírek

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
8 órája

Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
2026.09.18. 23:29

A Wisla nyerte meg a magyaros rangadót a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.09.17. 21:13

Fájó szegedi vereség, ami sokba kerülhet

Kézilabda
2026.09.16. 20:33

Férfi kézi NB I: Balatonfüreden nyert a Gyöngyös

Kézilabda
2026.09.12. 20:13

Nincs kifogás: a Veszprémnek vissza kell térnie Kölnbe!

Kézilabda
2026.09.09. 14:42

Új korszak kezdődik a dunaújvárosi utánpótlás-kézilabdában

Kézilabda
2026.09.09. 14:07

A címvédő Veszprém negyven gólt dobott a NEKA ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.04. 19:40