Egy év után távozik Veszprémből a magyar szélső, NB I-es élcsapatban folytatja

A klubhonlap emlékeztet, hogy a 194 cm magas Molnár Robin első veszprémi heteit egy súlyos sérülést követő rehabilitáció nehezítette, aztán viszont a hazai sorozatokban nagy segítségére volt a csapatnak. Magyar Kupát nyert, az NB I alapszakaszában 19 mérkőzésen elért 36 góllal járult hozzá a Veszprém első helyéhez, valamint több alkalommal helyet kapott a Bajnokok Ligája-keretben is.
„Sajnálom, hogy nem a terveim szerint alakult a Veszprémben töltött időszakom. Több szempontból tanulságos év van a hátam mögött, emellett sokat tanultam a stábtól és a játékostársaimtól is, amit próbálok kamatoztatni a jövőben. A nyártól olyan csapatnál tudom folytatni a pályafutásomat, amelynél az eredeti posztomon, valamint védekezésben is számítanak rám. Nagyon örülök, hogy ilyen nagy múltú klubhoz igazolhatok, azt gondolom, megmutatták az idei szezonban, mire képesek. Sok ismerős arc lesz a csapatban, alig várom, hogy együtt küzdhessünk a közös sikerekért” – jelentette ki az Európa-kupa-döntős Tatabányára szerződő Molnár Robin.
„Köszönjük Robinnak az elmúlt egy évet. Az ő korában nagyon fontos a kellő mennyiségű játékidő, amit mi a következő idényben az ő posztján lévő versenyhelyzet miatt nem tudunk neki garantálni. Új csapatában nem csupán a hazai, de a nemzetközi porondon is értékes tapasztalatokkal gazdagodhat, amiből ő is, a magyar kézilabda is hasznot húzhat. A fejlődése érdekében meg kellett tennie ezt a lépést, remélem, bátorsága elnyeri a jutalmát” – tette hozzá Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója.








