„Sokat köszönhetek a »csakazértis« mentalitásomnak” – Szemerey Zsófi semmit sem kapott ingyen

2026.05.26. 10:11

Címkék

Későn érő típusnak tartja magát Szemerey Zsófi, aki tavaly nyáron tért haza fiatalkori klubjához, a Győri ETO-hoz. Az Eb-bronzérmes kézilabdakapussal a „csakazértis” mentalitásról, kutyákról, védési stílusról és a lehetséges triplázásról is beszélgettünk.

– Hogyan fogadta, amikor tudomást szerzett az ETO érdeklődéséről?
– Kevesen mondhatják el magukról, hogy a karrierjük későbbi pontján visszakerülnek a nevelőegyesületükhöz. Meglepett amúgy a megkeresés, mert az elmúlt idényben Metzben nem kaptam sok játéklehetőséget, így eléggé magam alatt voltam. Viszont pluszlökést adott az Eb előtt, hogy ennek ellenére több klub érdeklődött irántam. Úgy voltam vele, ha ennyien látják bennem a lehetőséget, annak megvan az oka.

– Mire emlékszik a kezdeti győri időszakból?
– Már az is óriási élményt jelentett, amikor Konkoly Csaba néhány edzés erejéig felvitt a felnőttek közé. Aztán tizenhat évesen kerültem az első csapathoz, amelynél Pálinger Katalintól és Katrine Lundétól tanulhattam a posztomon. Élénken él bennem az első edzés, amelyen focival kezdtünk, és kicsit odarúgtam Görbicz Anitának. Utána sírva hívtam apukámat, hogy ennyi volt a pályafutásom Győrben, eláshatom magam. Pedig Görbe külön odajött hozzám, és mondta, hogy semmi baj, végre egy fiatal, aki oda mer lépni neki. Most már nevetek rajta, de akkoriban sokkal drámaibban éltem meg. Azóta persze az egész klub sokat változott, ez természetes. Örülök, hogy visszatértem, amikor a Magvassyban edzünk, gyakran eszembe jutnak még a régi emlékek. És nem mellékesen a várost is imádom.

– A városi sétákhoz állandó társai is akadnak.
– Az én kutyám Hiro, ötéves siba, amilyen cuki, olyan rosszcsont is. Vacak a páromé, tizennégy éves mentett kutya. Leszúrva találtak rá egy kútban, amikor a párom meglátta a hirdetését, egyből jelentkezett rá. Vacak az elején nehezen fogadta el az akkor még csak féléves Hirót, de most már jó a kapcsolatuk, a fiatalabb húzza magával az „öregasszonyt”. A szabadidőm nagy részét velük töltöm, amennyire fárasztóak néha, annyira fel is töltenek.

NÉZZE MEG AZ NSO TV RIPORTJÁT SZEMEREY ZSÓFIVAL!

MOTIVÁLTA, HOGY NEM HITTEK BENNE

– Sok mindenért meg kellett küzdenie a pályafutása során. Honnan ered ez a mentalitás?
– Talán a nagypapámnak köszönetem, ő ugyanilyen volt, és ezt egyértelműen örököltem tőle. Nem minden helyzetben előnyös a „csakazértis” mentalitás, de a sportban biztosan előrébb vitt. Nagyon szoros volt a kapcsolatom a nagypapámmal, azon a nyáron vesztettem el, amikor Mosonmagyaróvárról Siófokra igazoltam. Az ő emlékére lett 31-es a mezszámom, ugyanis 1931-ben született. Bár fizikailag már nem lehet ott a meccseimen, lélekben így mindig velem van a pályán.

– Kitől tudott még erőt meríteni?
– Rólam tudni kell, hogy fiatalon a nővéremmel nagyon rossz testvérek voltunk. Ha ő szeretett valamit, én utáltam. Ő kezdett el hamarabb kézilabdázni, mezőnyjátékos volt, viszont sérülés miatt abba kellett hagynia. Ekkor döntöttem el, hogy ha neki nem sikerült, majd megpróbálom én, aztán ott ragadtam. Azóta a legnagyobb szurkolóm lett. Négy hónapja született egy új „kisfőnök” a családba, így eléggé átrendeződött a fontossági sorrend, minden a kisfia körül forog – az érkezése nekem is lendületet adott a mindennapokban. Amikor tudom, meglátogatom őket, szerencsére Győrből könnyű hazamennem Fehérvárra, és ők is kijárnak a meccseimre, a pici meglepően jól elvan a lelátón. Bartalos Béla is nagyon fontos szerepet töltött be az életemben, neki köszönhetem, hogy idáig jutottam. A serdülőválogatottban kezdtünk együtt dolgozni, és nemcsak az összetartások során edzettem vele, hanem heti szinten jártam hozzá. Ha nem tanítja meg ilyen jól az alapokat, kapusként biztos nem tartanék a mostani szinten.

– Motiválta, hogy az elején megkapta, nem fogja sokra vinni?
– Nem tudom, ez mennyire volt annak köszönhető, hogy előttem a nővérem is Fehérváron játszott, és elég ügyes volt, de az egyik első edzőm kijelentette, hogy belőlem serdülőszintű játékos sem lesz. A mai napig megmaradt a fejemben ez a mondat, biztos ez is szülte a dacot, hogy akkor is megmutatom. Mindig mosolyogva térek vissza a Köfém Spotcsarnokba emiatt.

– Csalódásként élte meg, hogy fiatalon nem tudott megragadni az ETO első csapatában?
– Ez az élet rendje. Bármennyire is jó lenne odakerülni a tűz közelébe egy topcsapatnál, egy fiatal játékosnak inkább arra van szüksége, hogy sok játékpercet kapjon. Jól jött, hogy Róth Kálmánnal megnyertük az NB I/B-t, aztán először Veszprém néven szerepeltünk az NB I-ben, majd átköltöztünk Mosonmagyaróvárra. Győrben laktunk, edzettünk, csak a hazai meccseket játszottuk máshol. Óváron is nagy támogatást kaptunk, élnek-halnak a városban a kézilabdáért.

– Mennyire vetették vissza a sérülések?
– Öt térdműtétem volt, ami kimondva is sok, az utolsó éppen tíz éve. Biztos vagyok benne, hogy ezek a helyzetek is formáltak. Szerencsére sohasem a keresztszalaggal volt probléma, „csak” a porccal. A harmadik alkalommal kivették az összes porcot, utána évekig úgy játszottam, ami a csontfelszínt eléggé károsította. Ezt is rendbe kellett tenni, végül egy amerikai módszerrel új porcot építettek be a térdembe, ez már kilenc hónapos kihagyással járt. Lelkileg megterhelő időszak volt, ráadásul a doktor elmondta, nem tudhatjuk, meddig lesz jó, de lekopogom, azóta sem fáj. Megint csak sokat köszönhettem Bartalos Bélának és a feleségének, mert náluk végeztem a rehabilitációt Balatonalmádiban. Oda is költöztem hozzájuk, és minden nap keményen dolgoztam a visszatérésen. Szerintem a legtöbb fiatal játékosnak vannak babonái, én például mindig a jobb cipőmet kötöttem be először. Ha valamiért elmaradt, képes voltam bemagyarázni magamnak, hogy biztos rosszul fogok játszani. A negyedik műtétem után aztán az összes ilyet „töröltem”, nem akartam függeni tőlük többé.

2011: az ETO edzésén Vérten Orsolya, Szemerey Zsófi, Heidi Löke, Katrine Lunde (Fotó: Nemzeti Sport)

– Második mosonmagyaróvári időszakában látványosan fejlődött. Mi állt ennek a hátterében?
– Gyorsabb lettem, még ha ez a kapuban nem is olyan látványos, mintha mezőnyjátékos lennék. Ehhez nagyban hozzájárult a klubnál végzett kemény munka. A Covid-időszak alatt a férfimezőnyből érkező Gyurka János nemritkán háromórás erőnléti edzéseket tartott nekünk. Először őt is meglepte, hogy más intenzitáshoz voltunk szokva, de hamar beláttuk, hogy így leszünk még erősebbek, gyorsabbak.

– Aztán ott van még a lelki oldala is, egy játékosnak sokat számít, ha érzi az edzője bizalmát.
– Előfordult, hogy a csapatomban mást preferáltak, de ilyen az élsport. Az mutatja meg egy játékos mentális erejét, hogy miként reagál erre. Általában szeretek a munkába temetkezni, minél többet edzeni, és közben reménykedem benne, hogy meglesz az eredménye. Például legutóbb Metzben nem kaptam annyi lehetőséget, de minden nap elvégeztem ugyanazt a kemény munkát, mint a többiek. Ennek is köszönhettem, hogy az Eb-n annyira kijött a lépés.

Hiro és Vacak már jól kijönnek egymással (Fotó: Árvai Károly)

A HETESVÉDÉS A KEDVENCE

– Hogyan alakult ki a stílusa? Van olyan kapus, akitől próbált tanulni?
– Kimondott kapusideálom nincs, mindig is a nagypapám volt a példaképem. Niklas Landin játékát nagyon szeretem, de azért valljuk be, női kapusként nehezen tudnék bármit is pályára vinni a férfiak stílusából. Talán annak köszönhetem a technikámat, hogy Bartalos Béla mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy sokat eddzek fiúkkal, így Borbély Ádámmal és Bartucz Lacival is gyakran készültem együtt. Fiúk is jöttek lőni nekem Veszprémből vagy éppen akadémisták. Szerencsés vagyok, hogy nem olyan kapusedzőm volt, aki a saját stílusát akarta rám erőltetni, hanem mindenkinek a meglévő erősségeit akarta minél inkább kiaknázni.

– Mit tart a saját erényének? Van kedvenc védési típusa?
– Nem vagyok az az ugrálós kapus, inkább stabilabb pozícióban védek. Általában szeretek kivárni, és más pozíciókat veszek fel, mint a ziccerkapusok. Jobban kedvelem a szélről és a hetesből érkező lövéseket, mert a belső posztokról érkező lövéseknél kiszolgáltatottabb vagyok, sok múlik az előttem lévő védők helyezkedésén is. Ha egy típust kell választanom, a hetest mondom.

– Vannak trükkjei? Hogyan próbálja ilyenkor megzavarni az ellenfelet?
– Sok edzőmtől megkaptam, hogy lehetnék kicsit „genyóbb” vagy vehemensebb. Vállalom, hogy az nem én lennék – nem tudnék másmilyen lenni, nem lenne önazonos. Ezzel együtt szeretem az ilyen párharcokat, amikor mindkét fél próbál túljárni a másik eszén.

– Huszonhét évesen, 2021-ben mutatkozott be a válogatottban. Mennyire érezte korábban reális célnak a címeres mezt?
– Mindig is a céljaim között szerepelt, hogy bekerüljek a válogatottba. Mondhatjuk, hogy későn érő típus vagyok, de valamiért az élet úgy hozta, öt évvel ezelőttig várnom kellett az esélyre. Nem sajnálom, ezek szerint ekkor értem meg rá, azóta is próbálok minden lehetőséget kihasználni.

2024, Debrecen: a franciák elleni Eb-középdöntőben is remekelt (Fotó: Kovács Péter)

– Tagja volt a párizsi olimpián hatodik helyen végző csapatnak. Sokakban fájó emlékként maradt meg a svédekkel szemben elbukott negyeddöntő. Hogyan élte át a lelátóról? – Hiába szurkoltunk maximális odaadással a többi kimaradó játékossal, teljesen máshogy élték át, akik a pályán voltak az utolsó percekben, nekik még nehezebb volt feldolgozniuk a történteket. Hajszál választott el az álmunktól, viszont vallom, hogy ez a pofon kellett ahhoz, hogy még keményebben beleálljunk a munkába a hazai Eb előtt. Miután a negyeddöntőben kiestünk, egyből hívtak minket telefonon, hogy másnap várnak edzésre Metzbe… Nagyon nehéz volt túllépni a csalódottságon úgy, hogy időt sem kaptunk a feldolgozására. Viszont ebben talán éppen az segített, hogy másra kellett figyelnünk, bele kellett rázódnunk a kinti életünkbe. Az ősszel minden válogatott játékos nagyon odatette magát, mert láttuk Párizsban, hogy kicsi választ el minket a topcsapatoktól. Ez a lökés vitt el minket a bronzéremig.

– Meg többek között a védései. Egyértelmű volt, hogy sérülten is vállalja a játékot a franciák elleni bronzmeccsen?
– Örülök, hogy a hazai Eb-n kijött a lépés. Előtte a franciák elleni két kinti felkészülési meccs pluszt adott, ott mutathattam meg, mire vagyok képes, ahol nem játszattak. Az Eb-középdöntő utolsó körében, a franciák elleni mérkőzés második félideje úgy indult, hogy Pauletta Foppa lövésénél éreztem egy pattanást a lábamban. Akkor még vitt az adrenalin, de este kiderült, szakadás van a combomban. Ebben a meccshiány is közrejátszhatott. Köszönöm az orvosi stábnak, hogy összedrótozott a bronzmeccsre, bár fájdalomcsillapítókra is szükségem volt. Csapatként megmutattuk, mire vagyunk képesek és mennyire akarjuk az érmet.

– Megbánta, hogy Metzbe igazolt?
– Egyáltalán nem. Sőt, minden játékosnak ajánlom, hogy próbálja ki magát külföldön. Más kultúrát ismerhetsz meg, és olyan akadályokba ütközhetsz, amely eltérő reakciókat vált ki belőled. Rájössz, hol van az a biztonsági határ, amelyet korábban megszoktál. Távol kerülsz a családodtól, ezért lelkileg még erősebbnek kell lenned. Vámos Petrával nagy támaszai voltunk egymásnak, de egyébként is olyan jó közösség alakult ki Metzben, hogy a nehézségek ellenére szinte elrepültek a hónapok. Olyan barátokra tettem szert, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot, ez pedig felbecsülhetetlen érték. Nem mellékesen napi szinten válogatott játékosoktól kaptam a lövéseket, és minimum kétórás edzéseink voltak, amelynek a meccshiány ellenére is meglátszódott az eredménye.

CÉLOK: BL-GYŐZELEM ÉS LOS ANGELES

– Miként tudta kezelni, hogy Győrbe visszatérve az első félévben sorozatosan hátráltatták a fejét eltaláló lövések?
– Érzelmi hullámvasútra kerültem. Eléggé megviselt, hogy új érkezőként bizonyítani szerettem volna, ehhez képest egyszer edzhettem, máskor pihennem kellett. Az edzői stábtól és a társaktól rengeteg támogatást kaptam, folyamatosan buzdítottak, és érdeklődtek, miben tudnának segíteni. Nem mindenhol ilyen kiváló a csapatszellem.

– Milyen edzőnek ismerte meg Per Johanssont?
– Nagyon komplex szakember, aki mindig mindenre odafigyel. Tud nagyon kemény és vajszívű is lenni. Mindig látja, melyik játékosnak épp mire van szüksége. Az mutatja meg legjobban egy edző erősségét, hogyan kommunikál a játékosaival, és ebben Per igazán kiemelkedő. Jól kiegészítik egymást Uros Bregarral, az idényünk eddig álomszerűen alakult, a hátralevő hetekben szeretnénk feltenni az i-re a pontot.

2024, Bécs: Simon Petrával és Márton Grétával az Eb-bronzot ünnepli (Fotó: Szabó Miklós)

NINCS ELSŐ SZÁMÚ KAPUS AZ ETO-BAN

Az interjúnk előtt megkérdeztük a Győri ETO-val a mostani idényben (és a BL-győzelmek tekintetében is) triplázásra törő Per Johanssont, jellemezze röviden Szemerey Zsófit.

„Melegszívű ember és hatalmas fejlődési vágy dolgozik benne. Kapusként nyugodt, jól helyezkedik. A szakmai stábommal közösen mindenben próbáltuk segíteni az idény első felében. A fejlövések utáni visszatérése megmutatta számomra, mekkora küzdő és hogy milyen győztes mentalitás jellemzi” – mondta lapunknak a svéd szakember, aki hozzátette, Szemerey és Hatadou Sako Sandra Toft visszatérése után természetesen még előnyt élveznek. Az ETO-ban nincs első számú kapus, a következő idényben is az aktuális formára és a megérzéseire fog támaszkodni, hogy melyik meccsen melyikükre számítson.

– Johansson úgy jellemezte önt, mint aki nagy küzdő, kiváló csapatember és mindig fejlődni akar. Egyetért a megállapítással?
– Egy korábbi csapatprogramon egymásról kellett írnunk jelzőket, és hasonlókat kaptam a lányoktól. Bármikor ránézek a papírra, mindig óriási pluszt ad, hogy mások is úgy látnak engem, amilyennek én is tartom magam. Azt szeretem a győri csapatban, hogy senkinek sem kell megjátszania magát, mindenkit úgy fogadnak el, amilyen. Pedig sok eltérő karakter alkotja a keretet, de ennek a meccseken is látjuk hasznát, mindig más tud húzóemberré válni.

– Hogyan jön ki a kapustársával, Hatadou Sakóval?
– Ha előtte nem játszottam volna Franciaországban, nem tudom, hogy kezeltem volna a rá jellemző vehemenciát. Azonban Metzben már hozzászoktam, hogy a franciák teljesen más energiaszinten léteznek. Így Hatával is könnyebb volt összeszoknom, az eltérő személyiségünk jól kiegészíti egymást. Vannak meccsek, amelyeken inkább nyugalomra van szükség a kapuban, míg máskor az használhat, ha a kapus jól rákiabál a többiekre.

– Az előző idényben ugyan duplázott a Metzcel, de jobban magáénak érzi a Győrrel elért győzelmeket?
– Ahogy korábban is mondtam, nagyon kötődöm Győrhöz, és a klubnak is sokat köszönhetek. Ezért még többet jelent nekem, hogy hazatérhettem, és ezzel a csapattal érhetek el sikereket. Sajnálom, hogy az ősszel nem tudtam annyit játszani, mint szerettem volna, viszont örülök, hogy a tavasz eddig jól sikerült, és én is hozzá tudtam tenni az eredményekhez. A Fradi elleni meccsek mindig különlegesek, a népligeti bajnoki előtt próbáltam nyugtatni a többieket, miután nekem már elég nagy rutinom van benne, milyen játszani ellene idegenben.

2026: a Ferencváros ellen is bravúrosan védett a bajnokságban (Fotó: Török Attila)

– Önnek is nagy szerepe volt benne, hogy az ott elért döntetlennel a kupagyőzelem után a bajnoki cím is karnyújtásnyira kerüljön, amelyet aztán az elmúlt hétvégén Debrecenben tettek biztossá. Hogyan tekintenek a BL négyes döntője elé?
– Kemény erőnléti felkészülésben vagyunk, a jövő héten még egy kis edzőtáborunk is lesz Felcsúton. A sorsolás előtt valamiért úgy éreztem, hogy a CSM Bucuresti-et fogjuk kapni, örülök, hogy végül a Brest lett, mert a román csapat nagy menetelésben van, Bojana Popovics jól átadta a játékosainak a rá jellemző mentalitást. Viszont abban bízom, hogy a Metzcel találkozunk a döntőben, már csak a magyar játékosok miatt is.

– És ott?
– Minden vágyam, hogy a BL-trófeát a magasba emelhessem az ETO játékosaként. A final four előtt még lesz egy bajnokink, az újabb aranyérem lendületet ad nekünk az idény hajrájára. Ha távolabbra tekintünk, szeretnék ott lenni a válogatottal Los Angelesben, és úgy kiutazni az olimpiára, hogy meghatározó játékosa vagyok a csapatnak.