Férfi kézi NB I: az FTC helyett a Szigetszentmiklós edzője lesz Kilvinger Bálint – hivatalos

2026.06.17. 15:27
null
Kilvinger Bálint (Fotó:
Kilvinger Bálint lesz a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Szigetszentmiklós vezetőedzője, vagyis a januári bejelentéssel ellentétben mégsem a Ferencváros irányítását veszi át.

A fővárosi zöld-fehérek januárban jelentették be, hogy Pásztor István vezetőedző az idény végén távozik – később kiderült, hogy a Budai Farkasok trénereként folytatja –, utódjaként Kilvingert nevezték meg. A Szigetszentmiklósi KSK ehhez képest szerdán a honlapján azt közölte, hogy új korszak kezdődik a csapatnál, ugyanis „a jelentős élvonalbeli tapasztalattal rendelkező Kilvinger Bálint veszi át a vezetőedzői feladatokat”.

„Örülök, hogy csatlakozhatok a Szigetszentmiklós szakmai stábjához. A megbeszélés során azt éreztem, hogy kölcsönösen látunk lehetőséget a közös munkában, ezért örömmel mondtam igent. Hiszek a következetes munkában, a fejlődésben és az építkezésben. Bízom benne, hogy közösen olyan csapatot tudunk kialakítani, amelyre a klub, a játékosok és a szurkolók is büszkék lehetnek” – nyilatkozta.

Kilvinger játékosként Komlón szerepelt, majd pályafutása befejezése után másodedzőként és vezetőedzőként is segítette a csapatot. A baranyaiaktól 2023-ban távozott, és előbb a győri ETO University HT szakmai igazgatója, majd vezetőedzője lett.

A szentmiklósiak Imre Vilmos irányításával tavaly feljutottak a másodosztályból, idén pedig az utolsó fordulóban harcolták ki a bennmaradást, ennek ellenére a szakember távozott a kispadról.

Az FTC egyelőre nem kommunikálta, miért nem Kilvinger lesz a csapat vezetőedzője, illetve a játékoskeret kinek az irányításával kezdi majd a nyári felkészülést. Korábban már hírt adtunk róla, az FTC-nél komoly megszorítások jöhetnek, a vezetőség jelentős költségcsökkentést tervez a 2026–2027-es évadra. Az Index azt írta, a játékosok, az edzők és az egyéb alkalmazottak átlagbére nem haladhatja meg a fejenkénti 300 ezer forintot. Beszámoltunk arról is, hogy a zöld-fehéreket elhagyta Füzi Dániel, aki az ETO-nál folytatja a pályafutását.

Kézilabda
2026.06.16. 17:23

Az FTC-től szerződtetett beállót az ETO férfi kézilabdacsapata

A fővárosi zöld-fehérek nem tudták megtartani a rutinos játékost.

 

 

Legfrissebb hírek

Gólok, gólörömök és pontosztozkodás Nyíregyházán – képek

Labdarúgó NB I
4 órája

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
5 órája

A Szeged tíz góllal nyert a Balatonfüred ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
7 órája

Temesvári Attila: Bódog Tamással a kispadon két-három ponttal többet szereztünk volna

Labdarúgó NB I
12 órája

Harmadik meccsüket is elbukták a Budai Farkasok; ikszelt a Gyöngyössel a Szigetszentmiklós

Kézilabda
2026.09.19. 19:50

Szinte végig vezetve győzött a Ferencváros a Sola otthonában

Kézilabda
2026.09.19. 17:32

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

Izgalmas döntetlent játszott az ETO University és a Tatabánya

Kézilabda
2026.09.18. 20:13