Franciaország és Belgium lesz a 2030-as női kézilabda Eb házigazdája

Az európai szövetség később közölte, hogy a mérkőzéseket 2030. november 28. és december 15. között Dunkerque-ben, Nantes-ban, Párizsban és Antwerpenben játsszák.
Később a svájci Zug is csatlakozhat a rendező városokhoz, ha az ország szövetsége minden feltételt teljesít.
A négy év múlva sorra kerülő tornán mutatkozik be az új lebonyolítási rendszer, amelyben már negyeddöntők is lesznek.
A franciák 2018-ban már rendeztek női Európa-bajnokságot – önállóan –, és Németországgal együtt ők adnak otthont a 2029-es férfi világbajnokságnak, valamint a 2032-es férfi Eb-nek.
Belgium ugyanakkor történelmi pillanatként ünnepli a bejelentést, hiszen az ország még nem volt rendezője női kézilabda Európa-bajnokságnak, sőt a válogatott sem vett részt soha a kontinenstornán.
Az idei Eb-t Csehországban, Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában és Törökországban rendezik. Az előző Eb-n bronzérmes magyar válogatott a csoportmérkőzéseit Nagyváradon, továbbjutás esetén a középdöntőbeli találkozóit Kolozsváron játssza.
Két év múlva Dánia, Norvégia és Svédország, 2032-ben pedig Dánia, Németország és Lengyelország lesz a házigazda.
A 2027–2028-as idénytől megváltozik a női kézilabda Bajnokok Ligája lebonyolítása.
Az európai szövetség szombati sajtóközleménye szerint továbbra is 16 csapat szerepel majd a főtáblán, de azokat a jelenlegi nyolcas csoportok helyett először négy darab négyes csoportba sorsolják. Minden csoport első három helyezettje továbbjut a második csoportkörbe, ahol két darab hatosban folytatják szereplésüket. Innen az első négy-négy együttes jut a negyeddöntőbe.
Középtávon bővíthetik a női BL mezőnyét 24 csapatosra, ahogy most ősztől a férfiakét.
A női Európa Ligában 24 csapat indulhat, hat darab négyes csoportra osztva, a selejtező megszűnik. A nyolcaddöntőbe minden csoport első két helyezettje kerül, hozzájuk pedig csatlakozik négy együttes a BL csoportköréből.

Női kézi Eb: Nagyváradon játszik a magyar válogatott







