Foden-gól és -gólpassz, a Manchester City könnyedén legyőzte a Casablancát

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.06.18. 19:59
null
Phil Foden már a második percben betalált (Fotó: Gettty Images)
A labdarúgó-klubvilágbajnokság G-csoportjának nyitó fordulójában a Manchester City 2–0-ra legyőzte a Vidad Casablancát.

A Manchester City Erling Haaland nélkül kezdett, azonban ott volt a kezdőcsapatban a télen érkező és azóta mindössze három meccsen pályára lépő Vitor Reis, valamint a nyári érkezők közül Tijjani Reijnders és Rayan Cherki is.

Nem kellett sokáig várni az angol gólra, Savinho lövését még hárította a marokkói kapus a második percben, a kipattanót pedig nyolc méterről ballal a jobb alsóba lőtte Phil Foden. Nem Sokkal később Omar Marmus és Nathan Aké próbálkozása sem találta el a kaput. A félidő közepén próbálkozott a Casablanca, Cassius Mailula lövését védte lábbal Ederson. A 42. percben megduplázta előnyét a manchesteri csapat, Foden szögletére Jérémy Doku érkezett, és az ötösön belülről a kapuba lőtt.

A második játékrészben jött többek között Haaland és Rodri is, előbbi egy kiugratás követően fölé lőtt a 74. percben. A kétgólos előny birtokában visszavett a tempóból a City, Josep Guardiola csapata kontroll alatt tartotta a mérkőzést, így kevés helyzet adódott. A 88. percben Rico Lewis még piros lapot kapott szabálytalan becsúszása után, a szabadrúgásból azonban nem tudott veszélyt kialakítani a Vidad, a Manchester City 2–0-s győzelemmel hozta a kötelezőt.

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK 
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
G-CSOPORT
Manchester City (angol)–Vidad (marokkói) 2–0 (Foden 2., Doku 42.)
Kiállítva: Lewis (88., Man. City)
Csütörtök, 3.00: Al-Ain (arab emírségekbeli)–Juventus (olasz), Washington (Tv: Match4)

 

Legfrissebb hírek

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Okeke tényleg a Puskás Akadémiához igazolt – 2028-ig írt alá

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 10:09

Elhagyja a Manchester Cityt a magyar utánpótlás-válogatott – ez az NB I-es klub nézte ki

Angol labdarúgás
2025.09.03. 21:13

BL-győztes csapattársat kapott Sallai Roland a Galatánál – hivatalos

Minden más foci
2025.09.02. 23:01

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Végül nem Sallaiékhoz, de távozott a Man. City legsikeresebb kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 09:45

Haaland betalált a jubileumi meccsén, de a Brighton legyőzte a Manchester Cityt!

Angol labdarúgás
2025.08.31. 17:04
Ezek is érdekelhetik