Klubvilágbajnokság: a Manchester City csaknem fél évszázadnyi szünet után nyert újra a Juventus ellen

Vágólapra másolva!
2025.06.27. 13:05
null
Erling Haaland 320. találatát szerezte profi karrierje alatt (Fotó: Getty Images)
A Manchester City 1976. szeptember 15-e óta először győzte le hivatalos mérkőzésen a Juventust – írta pénteken az IFFHS azt követően, hogy az angol együttes 5–2-re megverte az olasz csapatot az Egyesült Államokban zajló labdarúgó-klubvilágbajnokság csoportküzdelmeinek záró fordulójában.

A futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet összefoglalója szerint a City hatmeccses – két döntetlenből és négy vereségből álló – nyeretlenségi sorozatot szakított meg csütörtöki sikerével. Ráadásul a manchesteri gárda korábban sohasem szerzett egynél több gólt a Juventus ellen. A „zebrák” másodszor kaptak legalább öt gólt nemzetközi klubtalálkozón, először még az osztrák Wiener SC-től 1958. október 1-jén a Bajnokcsapatok Európa-kupájában játszott vesztes (0–7) meccsen.

A mostani tornán a Manchester City volt az egyetlen olyan csapat, amely mindhárom csoportmérkőzését megnyerte. Emellett az angol együttes szerezte a csoportkörben a legtöbb, szám szerint 13 gólt, megelőzve a 12-szer eredményes Bayern Münchent.

A manchesteriek spanyol mestere, Josep Guardiola folytatta nagyszerű sorozatát, ugyanis eddigi mind a 11 meccsét megnyerte vezetőedzőként a klubvilágbajnokságokon: négyet az FC Barcelonával, kettőt a Bayernnel és ötöt a Cityvel. Az IFFHS kiemelte még, hogy a mostani klubvilágbajnokságon az európai csapatok vannak fölényben, a legjobb 16-ba kilenc is bejutott a kontinenst képviselő 12 résztvevő közül. A továbblépők közt van a Real Madrid is, amely őrzi veretlenségét a klubvilágbajnokságokon. A spanyol királyi gárda összmérlege az eddigi 18 mérkőzésén: 15 győzelem és három döntetlen.

 

Legfrissebb hírek

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Premier League-bajnokot szerződtetett a Fulham – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.30. 13:49

Guardiola régi riválisának, Mourinhónak üzent a BL-alapszakasz drámai lezárása után

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:29

A Galata kikapott, de Sallai Roland jól játszott a City ellen

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:03

Szoboszlai Dominik dobhat mentőövet Arne Slotnak

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 06:30

Isten segítségével a hatodosztályból a csúcsra – az Antoine Semenyo-portré

Képes Sport
2026.01.27. 11:58
Ezek is érdekelhetik