Tetszésindex

2002.06.05. 23:12
Címkék
Mészáros Zalán: – Sérülésem miatt csak a kispadról szurkolhattam társaimnak, és bevallom, idegesebb voltam, mint ha a pályán lettem volna. Nagyon örülök a sikernek, főként azért, mert egy jól küzdő ellenfelet győztünk le. Ez volt az a győzelem, amelyhez mindenki hozzátette a maga részét.Czigler László: – A bajnoki döntőben nagyon fontos az első győzelem, ez megadja az egész párharc alaphangulatát. Éppen ezért fontos, hogy nem egy-két ponttal nyertünk, hanem magabiztosan. Körmendre is győzni megyünk, és ha ugyanígy, hatvan pont körül tudjuk tartani ellenfelünket, akkor ez sikerülhet is.Fodor Gergely: – Ahhoz, hogy megszerezzük a bajnoki aranyérmet, fontos lépés volt az első meccs megnyerése. Ezen a szinten már kötelező élni a pályaelőnnyel, aki ezt nem használja ki, az nem is érdemli meg a sikert. A mérkőzés nagy része szorosan alakult, talán fejben bírtuk jobban a végét, ez hozta meg a sikert.Sitku Ernő: – Jól sikerült a meccs eleje, egy tíz–nullás szériával szinte állva hagytuk a körmendieket. A biztos vezetés birtokában azonban nemhogy megnyugodtunk volna, inkább mi lettünk idegesek, ezért tudott felzárkózni az ellenfél. Az döntött, hogy erőnlétileg fel tudtuk őrölni a vendégeket, a negyedik negyedben pedig már sikerültek a gyors indításaink is. Nyertünk egy meccset, megyünk tovább.Fodor Márton: – Ezt a győzelmet Gyuricza László barátomnak ajánlom, és mielőbbi gyógyulást kívánok neki.Németh István: – Sajnos nagyon rosszul dobtunk, és a mérkőzés döntő pillanataiban, hasonlóan a játékvezetőkhöz, nagyon sokat hibáztunk. A sorozatnak még nincs vége, szombaton, hazai pályán mindenképpen egyenlítenünk kell.Zsebe Ferenc: – Ez is csak a mi csapatunkra jellemző. Szolnokon, a Magyar Kupa elődöntőjében tíz perc alatt tizennyolc pontos előnyt adtunk el a paksiak ellen, itt egy döntetlenközeli mérkőzést rontottunk el, szintén néhány perc alatt. Erre csak mi vagyunk képesek!
Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
3 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
3 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
3 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
4 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
4 órája