Centert várnak Diósgyőrbe

KOLODZEY TAMÁSKOLODZEY TAMÁS
2002.08.04. 20:05
Címkék
A DKSK női csapata is elkezdte az alapozást. A piros-fehérek a miskolci Városi Sportcsarnokban gyűjtik az erőt, de néhány hét múlva dolgoznak majd az egyetemvárosi komplexumban is. A tervek szerint szeptemberben Jugoszláviába mennek, Szabadkán és Újvidéken játszanak felkészülési meccseket, aztán itthon és vendégként több találkozót vívnak szlovák csapatok ellen, a bajnoki rajt előtt pedig a bonyhádi nemzetközi tornán lépnek pályára.Egyelőre nem áll Milen Vukicsevics vezetőedző rendelkezésére Szlimák Hajnalka, aki a zágrábi junior Eb-n szerepel, az amerikai Jill Champam pedig csak szeptemberben érkezik Miskolcra. Az együttes kerete egyébként még nem végleges, egy centert mindenképpen szerződtetni akarnak a klub elöljárói. Érdekesség, hogy az első foglalkozáson megjelent az a Csávás Andrea is, aki tavalyi szülése előtt a diósgyőriek játékosa volt. Honos Péter, a DKSK Sportmarketing Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a játékos sorsa még nem dőlt el, mivel egyelőre nem írt alá szerződést.A diósgyőriek háza táján szóba kerültek az Európa Kupa-s esélyek is. A vezetőség jónak ítéli a sorsolást, az időpontokat megfelelőnek tartja, megítélése szerint a csapattól elvárható a továbbjutás. Ami pedig a nemzetközi szereplés anyagi kihatásait illeti, Honos Péter szerint akár tíz-tizenöt millióba is kerülhet a sorozat. A költségek előteremtésére a tulajdonosok ígéretet tettek.
Legfrissebb hírek

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 5. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
7 perce

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
27 perce

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
32 perce

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
53 perce

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
54 perce

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
1 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája