Bemutatkoznak a diósgyőriek

KOLODZEY TAMÁSKOLODZEY TAMÁS
2002.09.16. 21:53
Címkék
Bensőséges hangulatú szerződéskötési ünnepséget tartottak hétfő délben Miskolcon: az egy esztendőre szóló kontraktus értelmében kezet fogtak az élvonalbeli női együttest fenntartó Diósgyőri KSK és az NB I B-s Miskolci EAFC vezetői. Utóbbi a piros-fehérek fiókcsapataként üzemel majd, így az egyetemiek legtehetségesebb játékosai ősztől akár a legjobbak között is szerepelhetnek. A megállapodás új távlatokat nyit a fiatalok előtt, az ügyes lányok ugyanis a Miskolci Sportiskolából kiöregedve először a MEAFC-ban, majd a képzeletbeli piramis csúcsaként a DKSK-ban kosárlabdázhatnak. A megállapodást Honos Péter, a DKSK ügyvezető igazgatója és Szaniszló Sándor, a MEAFC ügyvezető elnöke látta el kézjegyével.Az együttműködést – melynek értelmében a felek szakmai tanácsokkal, díjtalan rendezvénylátogatással, közös tornákkal és szükség esetén létesítményekkel is egymás segítségére sietnek – méltatták a klubok elöljárói, a tulajdonosok és a szponzorok képviselői, és ugyancsak örömmel fogadta a megyei szövetség elnöke, valamint Miskolc város közgyűlése sportbizottságának elnöke is. Utóbbi mintegy ráadásként bejelentette, hogy több mint négymillió forinttal támogatják a DKSK Európa Kupás szereplését, és a MEAFC számára is biztosítottak kétszázezer forintot. A tájékoztatón szóba került még, hogy ezen a héten végre hazai közönségük előtt is bemutatkoznak a diósgyőriek. Meghívásukat elfogadva két, Európa Kupában induló együttes, a jugoszláv Hemofarm Vrsac és a szlovák Delta Kosice, valamint az északi szomszéd bajnokságában szintén első osztályú Cassovia Kosice vendégszerepel a miskolci Városi Sportcsarnokban. A sportág népszerűsítése érdekében belépődíjat egyik napon sem szednek.
Legfrissebb hírek

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
5 perce

Gyémánt Liga: Audrey Werro szerint megdönthető az atlétika legrégebbi világcsúcsa

Atlétika
7 perce

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
32 perce

Lemondott posztjáról a szaúdi szövetség elnöke a világbajnokságról való kiesése után

Foci vb 2026
41 perce

Ancelotti: Neymar már elég jól van ahhoz, hogy többet játsszon

Foci vb 2026
45 perce

A japánok szerint ugyanannyi az esélyük a továbbjutásra, mint Brazíliának

Foci vb 2026
1 órája

Danny Makkelie vezeti a Franciaország–Svédország mérkőzést

Foci vb 2026
1 órája

Sportfotós szemmel: a Xiaomi 17T Pro, ami nem késik le a pillanatról

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik