Diósgyőr: Bemutatták az új csapatot

KOLODZEY TAMÁSKOLODZEY TAMÁS
2002.09.25. 21:41
Címkék
Bensőséges hangulatú szerződéskötési ünnepséget tartottak a miskolci Vigadóban, ahol aláírták a Diósgyőri KSK és a FILA közötti hosszú távú megállapodást. Az NB I-es női csapat ennek szellemében továbbra is a világhírű sportszergyártó cég felszereléseiben szerepel a hazai bajnoki és kupamérkőzéseken, valamint a nemzetközi találkozókon. A kontraktust a FILA termékeit forgalmazó Szinga Sport Kft. nevében Gém Zoltán ügyvezető igazgató, a DKSK Sport, Marketing és Szolgáltató Kft. részéről pedig Honos Péter ügyvezető igazgató írta alá.A ceremónia után a diósgyőri gazdasági társaság tulajdonosainak jelenlé- tében került sor a DKSK játékosainak hivatalos bemutatására. A keret tagjait a napokban egy felkészülési mérkőzésen már láthatták a szurkolók, ezúttal pedig egyenként álltak a sajtó rendelkezésére. A piros-fehérek tizenkettes kerete véglegesnek mondható: kilenc magyar, vagy legalábbis magyar állampolgársággal is rendelkező játékos mellett az egyaránt amerikai Chapman és Gaither, valamint a jugoszláv Hadzsovics szerepel majd Milen Vukicsevics edző csapatában.
Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
1 perce

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 5. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
9 perce

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
28 perce

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
34 perce

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
55 perce

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
55 perce

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
1 órája