Ilyet még nem láttak a horvát játékosok!

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
2002.10.01. 23:07
Címkék
A zágrábi lapok csak röviden számoltak be a horvát női bajnok Gospic magyarországi tornagyőzelméről, annál nagyobb terjedelmet szenteltek viszont annak az "élménynek”, amit a hölgykoszorú a döntőben szerzett. A Vjesnik nevű újság bizarrnak nevezi azt, miként diadalmaskodtak a horvát lányok: "Már a hetedik percben félbeszakadt a mérkőzés, amikor a PVSK edzője, Rátgéber László elégedetlen volt azzal, ahogy a játékvezetők bíráskodtak, és az öltözőbe küldte a játékosait. Azt mondta, addig nem lesz folytatás, amíg új bírók nem vezetik a meccset” – írja a lap, majd hozzáteszi, természetesen a játékvezetők ilyenről hallani sem akartak, és lefújták a meccset. Az együttes öltözőjében már két napja csak erről beszélgetnek. "Nem akartuk elhinni, hogy ez történik a pályán. A PVSK trénere a kezébe vette a labdát, és nem akart levonulni a pályáról, amíg nem cserélődnek ki a bírók. Húsz éve kosarazom már, de még csak hasonlót sem láttam soha” – nyilatkozta Slavica Luketic, a Gospic csapatkapitánya.
Legfrissebb hírek

Yamal korai gólja után az első félidő hajrájában négy perc alatt fordított Anglia

Minden más foci
22 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
55 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
1 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája