Kéz a kézben a magyarok

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.02.14. 21:33
Címkék
Összefogtak a magyar klubok, és száműzték az olaszokat a női Euroliga következő szakaszából. Mind a GYSEV-Orsi, mind a MiZo-Pécsi VSK itáliai együttest fogadott az alapszakasz tizenkettedik fordulójában, és a hazai győzelmek azt jelentették, hogy a Parma, illetve a Como számára is véget ért az álmodozás időszaka, immár matematikailag sincs esélye a negyeddöntőbe való bekerülésre. És mivel a B-csoport sereghajtója, a Schio már régebben elvérzett, hiába indíthatott ebben az évadban három csapatot az elitsorozatban Olaszország, a rájátszásban nem fogja képviseltetni magát. Micsoda blamázs&
Keller (10) is megtette a magáét, így a PVSK bizonyosan ott lesz a negyeddöntôben (Fotó: Laufer László)
Keller (10) is megtette a magáét, így a PVSK bizonyosan ott lesz a negyeddöntôben (Fotó: Laufer László)
Keller (10) is megtette a magáét, így a PVSK bizonyosan ott lesz a negyeddöntôben (Fotó: Laufer László)
Keller (10) is megtette a magáét, így a PVSK bizonyosan ott lesz a negyeddöntôben (Fotó: Laufer László)
Keller (10) is megtette a magáét, így a PVSK bizonyosan ott lesz a negyeddöntôben (Fotó: Laufer László)
Keller (10) is megtette a magáét, így a PVSK bizonyosan ott lesz a negyeddöntôben (Fotó: Laufer László)
Kárörvendés helyett azonban söprögessünk a saját házunk táján, ahol is mindkét együttesünk utolsó leheletéig harcol azért, hogy kedvező pozíciót vívjon ki magának az első kör végére. A tizennégy fordulóból álló körmérkőzéses szakasz lassan véget ér, de még mindig nem lehet tudni, hányadik helyen jutnak tovább a pécsiek és a soproniak, illetve utóbbiak esetében egyelőre nem is dőlt el, hogy lesz-e folytatás az Euroligában. Mind a PVSK, mind pedig a GYSEV két másik roppant erős együttessel csatázik csoportjában hetek óta, ám amíg a baranyaiak triumvirátusa a második helyért harcol, addig a zöld-sárgák és két riválisuk a harmadik pozícióért vívnak ádáz küzdelmet.
A későbbiek szempontjából mégis Iványi Dalmáék helyzete a kevésbé biztató, tekintve, hogy velük azonos pontszámmal álló vetélytársaiknak két könynyűnek tűnő mérkőzésük van hátra, miközben a PVSK a jövő héten a női Euroliga címvédőjét és toronymagas esélyesét, a francia USVO-t fogadja, hogy aztán zárásként tegyen egy kirándulást a távoli Tarbes-ba is. A Brno a következő fellépésén éppen a tarbes-iakat látja vendégül, majd a sereghajtó Pabianicéhoz látogat, míg a Jekatyerinburg már csak hazai pályán játszik a csoportküzdelmek hajrájában, előbb az utolsó, aztán pedig a már ugyancsak kiesésre ítélt ötödik helyezett ellen. Szóval aligha kapnak már ki a csehek és az oroszok, viszont ha a pécsiek beleszaladnak egy vereségbe, máris a negyedik helyen találják magukat, ami azt jelentené, hogy a négyes döntőbe jutásért valószínűleg a Grubinnal és Dydekkel felálló Gdyniát kellene megverni – Gdyniában is…

Női Euroliga

Alapszakasz, 12. forduló

A-csoport: ZKK Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–UMMC Jekatyerinburg (orosz) 54–67. Az állás: 1. Valenciennes (francia) 23 pont, 2. Brno (cseh) 20 (920–816), 3. Pécs 20 (845–748), 4. Jekatyerinburg 20 (843–786), 5. Como (olasz) 17, 6. Tarbes (francia) 15 (801–865), 7. Podgorica 15 (788–953), 8. Pabianice (lengyel) 14.
B-csoport: Ros Casares Valencia (spanyol)–Lotus VBW Clima Gdynia (lengyel) 56–61. Az állás: 1. Gdynia 22 pont, 2. Bourges (francia) 21, 3. GYSEV 19, 4. Ruzomberok (szlovák) 18 (859–827), 5. Valencia 18 (793–766), 6. Vilnius (litván) 17, 7. Parma (olasz) 16, 8. Schio (olasz) 13
A GYSEV jelen állás szerint a harmadik helyre pályázhat – ám ha a jövő szerdán esetleg képes volna arra a bravúrra, hogy húsz pontnál többel verje meg a Bourges sztárcsapatát, akár még másodiknak is befuthat. A realitás ellenben azt diktálja, inkább arra kell koncentrálniuk Baloghéknak, hogy a Ruzomberokot és a Valenciát maguk mögött tartsák, és ha ez sikerül, létrejön a negyeddöntőben az a párosítás, amelyre a leginkább vágynak Sopronban: a GYSEV és a hűség városától légvonalban alig több mint százötven kilométerre lévő Brno két győzelemig tartó versenyfutása. Meg kell viszont jegyezni, a hazai pálya előnye itt sem a magyar csapat mellett szól majd, és ahhoz, hogy egyáltalán eljusson a honi bajnok idáig, nem lenne szabad botlania az utolsó két fordulóban.
Az alapszakasz finiséhez érkezve tehát hasonló a helyzete a két magyar euroligásnak. Valószínűleg hasonló lesz a szituáció a GYSEV és a PVSK esetében a negyeddöntőben is, idegenbeli diadal szükségeltetik ahhoz, hogy sikerüljön belépni a Final Four kapuján. És hogy folytassuk a párhuzamokat: ezen a héten teljesen egyforma eredményt produkáltak büszkeségeink az Euroligában, ugyanis az olasz vendég Sopronból és Pécsről is 83–70-es vereséggel volt kénytelen távozni. GYSEV, PVSK – kéz a kézben…
Legfrissebb hírek

Az eddigi legjobb magyar vb-szereplés: hetedik hely kerékpárlabdában

Egyéb csapat
8 perce

MOB: január 24-én lesz a közgyűlés

Egyéb egyéni
44 perce

Stollár Fanny: Túlteljesítettem az idei célokat

Tenisz
54 perce

Pavol Durica, te vagy az? Szürreális öngólt hozott össze a Benfica védője – videó

Minden más foci
1 órája

Ahmed Adel sokat dolgozott azért, hogy itt legyen

Képes Sport
1 órája

Sportlövő-vb: nem jutott döntőbe magyar férfi légpisztolyos

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Alex: Mindegy, hol vagyok, csak a pályán legyek!

Magyar válogatott
1 órája

ATP-vb: simán győzött Fritz a hazai pályán játszó Musetti ellen

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik