Hatalmas versenyfutás várható

2003.03.17. 22:10
Címkék
Sok millió, először, másodszor. Senki többet&?Ez lesz ám az izgalmas licit. Tudniillik, valamennyi állva maradt együttes szíves örömest megrendezné a férfi Magyar Kupa négyes döntőjét. Vagyis a keddi döntés előtt nem sejthető, hogy Körmend, Paks, Szolnok vagy éppen Debrecen lesz-e a házigazda.
Nagy versenyfutás várható, már csak azért is, mert az érintett klubvezetők gondos (fel)kutatómunkát végeztek, és szponzori ígéretekkel a zsebükben érkeznek.A címvédő szolnokiak esztendeje odahaza nyertek aranyérmet, és úgy hírlik, e forgatókönyvhöz idén is ragaszkodnának. "Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy újra Szolnokon legyen az esemény, nem titkolom, a rendezéshez szükséges tavalyi összegig ezúttal is hajlandóak vagyunk elmenni” – árulta el Nyerges Zsolt klubelnök, és miután az említett summa valamivel több tízmillió forintnál, leszögezhetjük, hogy a versenyezni kívánóknak fel van adva a lecke.Persze a rivális elöljárói nem ijedősek. "Röviden annyit: meg akarjuk rendezni a négyes döntőt!” – szögezte le B. Tóth Csaba, a Debreceni Vadkakasok elnöke, majd hozzátette, hogy a debreceni gárda még sosem jutott el a legjobb négy közé, a csapat ütőképesnek tűnik, nem is beszélve a csodálatos Főnix-csarnokról, amely ideális helyszínnek tűnik. De máris nézzük tovább a többi licitálót. "Bennünket is érdekel a rendezés, úgyhogy felvesszük a kesztyűt – így Tóth János paksi szakosztályelnök. – Ameddig tudunk, elmegyünk a versenyben, de azt tudni kell, hogy nem végtelenek a lehetőségeink.”Hasonló állásponton van a kupaspecialistának számító Körmend is, amely több alkalommal adott otthont hasonló eseménynek. "Szerényen megyünk, ám ez nem azt jelenti, hogy ne szállnánk harcba – mondta Fodor Sándor, a piros-feketék elnöke. – Ott leszünk kedden, és megnézzük, mire lesz elég, amit fel tudunk mutatni.”
Legfrissebb hírek

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
13 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
18 perce

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
33 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
35 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
36 perce

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
36 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
41 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
55 perce