A vége izgalmasan alakult

HORVÁTH LÁSZLÓHORVÁTH LÁSZLÓ
2003.05.30. 22:13
Címkék
Meglehetősen kevesen voltak kíváncsiak a női válogatottak mérkőzésére, amelynek első perceiben feltűnő volt, hogy a magyarok milyen gyakran elestek, ráadásul nem is mindig szabálytalanság miatt kerültek a parkettre. Sok volt a hiba mindkét részről.
Az első negyed lefújásának pillanatában Vajda szép triplát dobott. A fiatal játékos nemcsak 15 pontjával, hanem remek játékával is észrevétette magát. (A nagyszünetben az Autopark-PVSK női NB I B-s bajnokcsapatának tagjait köszöntötték, akiknek Nyíri Dezső, a Női Hivatásos Liga elnöke adta át az aranyérmeket.)
A vendégeknél a rutinos Szarekgu a meccs felénél már 14 pontnál tartott, csapata pontjainak csaknem felét ő érte el. A görögök az első hármas kosarukat a 28. percben szórták be, s ettől annyira belelkesedtek, hogy a harmadik negyedet meg is nyerték. A negyedikben 11 pontra nőtt az előnyünk, ám továbbra sem játszottunk jól, amit a sok eladott labda is jelzett. A végére nagyon feljöttek a görögök. Egyszer egy pontra megközelítettek a mieinket, a végén azonban a magyar lányoknak mégis sikerült nyerniük. Sokat jelentett, hogy az utolsó másfél percben Károlyi hét pontot gyűjtött.

Mestermérleg
Rátgéber László:
– Mindenki játéklehetőséghez jutott nálunk. Izgalmas NBA-végjátékban sikerült győzni, aminek örülök, de ez most a legkevésbé sem fontos.
Jorgosz Cickrisz: – Nekünk nagyon kellenek az ilyen mérkőzések az Európa-bajnokság előtt. Az erős magyar csapat ellen több új játékost kipróbáltunk, és új taktikai elemekkel is kísérleteztünk.
Legfrissebb hírek

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
11 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
27 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
43 perce

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
45 perce

Magyar Edzők Napja: mesteredzőket avattak, kitüntetéseket adtak át

Egyéb egyéni
50 perce

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
59 perce

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
1 órája