Universiade: Nagy megméretés előtt a fiatalok

LÉVAI GYÖRGYLÉVAI GYÖRGY
2003.06.02. 21:06
Címkék
Mint ismeretes, ebben az évben a koreai Daeguban rendezik a főiskolások legnagyobb világversenyét. Hosszú idő után a magyar női kosárlabdacsapat is részt vesz a tornán, és vasárnap már le is játszotta első felkészülési mérkőzését a görög nagyválogatott ellen. Az együttes edzőjét, Buttás Pált az előkészületekről kérdeztük. "Szakmai szempontok alapján született meg a döntés az universiadéra való nevezésről, hogy az úgynevezett második vonalnak is adjunk lehetőséget a hölgyeknél a nemzetközi megméretésre – kezdte beszámolóját a szakedző. – A felnőttválogatott edzőjével, Rátgéber Lászlóval együtt úgy alakítjuk ki a csapatot, hogy azok, akik a kívánalmaknak megfelelnek, később az Európa-bajnoki középdöntőben érdekelt együttesben is szerephez jussanak. Így végre tudatos csapatépítésről beszélhetünk, melynek eredményeit a nemzetközi porondon mérhetjük le. Ami a sorsolásunkat illeti, mivel az utóbbi időben ritkán indultunk az universiadékon, a lehető legerősebb csoportba kerültünk, az amerikai, az olasz, az ausztrál és thaiföldi válogatott társaságába.”
Legfrissebb hírek

NHL: rekordközelben a Carolina kapusa

Amerikai sportok
1 perce

Letört a trófea füle, avagy újabb két csapat jutott be a következő BL-mezőnybe

Minden más foci
3 perce

Gasly és Colapinto is utólagos büntetést kapott

F1
11 perce

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
43 perce

Doncic óriási formában játszik, megint NBA-kuriózummal szolgált

Amerikai sportok
1 órája

Tudta, hogyan kell megbolondítani a védőket – Kiss Sándor 70 éves

Labdarúgó NB I
1 órája

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
1 órája

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Légiósok
2 órája