Szedeák: Élvonalból a harmadik ligába

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
2003.07.24. 21:42
Címkék
Egy hónappal ezelőtt a szegedi önkormányzat úgy döntött, hogy a jövőben öt sportágat támogat kiemeltként, a férfi kézilabda- és vízilabdacsapatot, a női kosarasokat, valamint a kajak-kenusokat és az evezősöket.
A "futottak még” kategóriába sorolással végveszélybe került a legutóbbi bajnokságban Sole-Szedeák néven szerepelt férfi kosáregyüttes. A bajt tetézte, hogy a "Deákoknak” névadó szponzoruk, a Sole Rt. millióiról is le kellett mondaniuk. Ilyen előzmények után a meglepetés erejével hatott a hír június végén, miszerint a Szedeák KE vezérkara az NB I A-csoportjába adta le nevezését."Július utolsó napjától több héten át nagyszabású kampányt folytattunk a klub megmentéséért – tájékoztatott Darázs Attila szakosztályvezető. – Cégek mellett híres közéleti személyiségeket is igyekeztünk magunk mellé állítani. Bizakodtunk, hogy akciónk eredményeként vállalhatjuk a megméretést a legmagasabb osztályban. A nevezési feltételeket azonban a megjelölt időpontig, július huszonkettedikéig nem tudtuk teljesíteni, ezért az új idényben az NB II-ben indulunk.” Csak emlékeztetőül: a szegedi férfikosarasok hosszú szünet után két sikeresnek mondható idényt töltöttek a legmagasabb osztályban, és nem önszántukból lifteztek a sportág alagsoráig.
Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
9 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
16 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
32 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
58 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája